Sport
Alba Fehérvár - Körmend (Alba Fehérvár - Körmend)

Felavatták a fehérvári Vodafone Sportcentrumot

Nagy Zoltán

2014. 01. 06. 10:14

A nagy riválissal, a Körmenddel avattatták fel az új csarnokot Fehérváron, és bizony a rivális ünnepelhetett

Az új sportcsarnok leglátványosabb tulajdonsága, hogy immár a nézői lelátó teljesen körbeveszi a küzdőteret. Az ünnepélyes átadás szereplője volt Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András, aki hatalmas taps kíséretében jelentette be, hogy a fehérvári szurkolók kezdeményezésére gyűjtést szerveznek egy körmendi kisfiú gyógykezelésére. A Körmend csapata meghatottan fogadta a kezdeményezést. Az avató ceremónia másik szereplője Szalay Ferenc volt, aki a kosárlabda-szövetség elnöke és mellesleg Szolnok polgármestere, amit a hazaiak epésen meg is jegyezte. Ám Szalay úriember módjára kezelte le a dolgot. Ünneplő szereplőként Dávid Kornél is megszólalt, reményét kifejezve, hogy sok hazai győzelemnek tapsolhatnak a fehérvári szurkolók. Ám a főszereplők mégiscsak a kosarasok voltak, akik Marosi Katalin teniszező által feldobott labdával kezdték meg a küzdelmet.

Küzdelmes, szoros mérkőzést vívott a vendéglátó Alba Fehérvár és a vendég Körmend. Ezt a legjobban az utolsó másodpercek bizonyítják: 11 másodperccel a lefújás előtt egy kiváló hármasdobással egyenlített az Alba színeiben játszó Juhos. Ez tűnt igazságosnak és végérvényesnek, ám a nem is olyan régen még fehérváriként játszó El-Amin káprázatos dobással tette fel a fehérváriaknak fekete pontot az „i”-re, és ezzel 90:93 arányban győztesként vonult le a Körmend.

A panorámaképet, amelyen megcsodálhatják az új csarnokot Kiss László készítette.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.