Sport

Lenulláztak minket a hollandok

Sándor Renáta (sándor renáta, )
Sándor Renáta (sándor renáta, )

A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott Hollandiától a horvátországi világbajnoki selejtezőtorna második fordulójában. Ezzel a vereséggel elszállt az esély a továbbjutásra.


A magyar Sándor Renáta (balra) volt a mezőny legjobbja a maga 14 pontjával
Fotó: MTI

Pénteken kezdődött el a sorozat déli szomszédunknál, a házigazda horvátok pedig könnyedén, 3-0-val tudták le a mieink elleni mérkőzést. Szombaton sem várt könnyű feladat Hollósy László lányaira, mivel Hollandia volt az ellenfél.

Az első játszma elég simára sikerült, a hollandoknak mindössze 19 percre volt szüksége ahhoz, hogy 25-15-re megnyerjék a szettet. A második játékrész már szorosabb volt, de a mieink így is tisztes távolságból üldözték riválisukat, 25-19 lett ennek a felvonásnak a vége. A harmadik játszma tükörsima volt, ezt 25-11-re (!) nyerte meg Hollandia és könyvelhette el az újabb 3-0-s győzelmet – pénteken Franciaországot verték hasonló arányban.

A világbajnoki selejtezősorozat harmadik szakaszában öt négyes csoportban zajlanak a küzdelmek. Az olaszországi világeseményre az öt győztes, illetve a két legjobb második szerzi meg az indulási jogot.

Eredmény – női röplabda vb-selejtező, 3. kör, 2. forduló

Hollandia – Magyarország 3-0 (15, 19, 11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik