Sport

Szalayék pechesek voltak Marokkóban

Szalay Balázs (szalay balázs, )
Szalay Balázs (szalay balázs, )

Az Africa Eco Race-en induló Szalay Balázs-Bunkoczi László páros három defektet is kapott csütörtökön.

Pedig remekül kezdték a harmadik etapot, hiszen 300 kilométer megtétele után beérték, sőt meg is előzték az élről rajtoló Jean-Louis Schlessert, ráadásul úgy, hogy ekkor már túl voltak egy defekten.

“Nagyon jó érzés volt előtte lenni, hiszen ez azt jelentette, hogy vezetünk a versenyben – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs.

Fotó: dakar.hu

Nem sokkal később viszont jött még egy defekt, majd eltévedt a magyar páros a fák között. Ekkor jött a harmadik kényszermegálló, egy éles szikla ugyanis kihasította a kereket és széttörte a felnit, 85 kilométerrel a cél előtt. Jobb megoldás híján Szalayék a lyukas kerekeket cserélgették az autó bal hátulján. Majd húsz kilométerrel a cél előtt utolérte őket a kamionos Kovács Miklós, aki adott nekik pótkereket, azzal értek el a szakasz végéig.

Azonban így is 22. helyen értek célba, az összetettben pedig a 7. helyen állnak. A kamionos Kovács Miklósék harmadikok lettek a kategóriájukban, így összetettben is a harmadik helyről várják a folytatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik