Sport

Benzingőzös évünk volt

Michelisz Norbert (michelisz norbert, )
Michelisz Norbert (michelisz norbert, )

2013-ban a magyar autó- és motorversenyzők sikert sikerre halmoztak.

Az évet mint már szokás, a Dakar-rali nyitotta, ismét Dél-Amerikában. Azt megszokhattuk, hogy a magyar egységek közül rendre Szalay Balázs és navigátora, Bunkoczi László végez a legelőkelőbb helyen, és ez nem volt másként idén sem.

Az Opel Dakar Team autója ugyanis az összetettben a 24. helyet szerezte meg, és bár ez nem rekord, hiszen a 2012-es év sikerült legjobban számukra – akkor 21. pozícióban végeztek -, mindenképpen elismerésre ad okot, hogy a sivatagi száguldást befejező 90 autó közül az élmezőnyben végeztek. Legjobb helyezésük a tizennegyedik, utolsó szakaszon elért 17. hely volt.

Idén is jól mentek
Fotó: MTI

Ráadásul a magyar páros számára belátható időn belül ez volt az utolsó “Dakar”, hiszen 2014 januárjában az Africa Eco Race-en indulnak el, vagyis tényleg visszatérnek Szenegál fővárosába, Dakarba.

Nincs igazán reflektorfényben az autocross-sorozat, pedig 2013-ban komoly sikereket értünk el az Európa-bajnokságon. Ugyanis két magyar pilóta, Kárai Tamás, valamint Szabó Krisztián is úgy lett a kontinens legjobbja, hogy az utolsó futam eredménye már nem is számított az összesítésben.

Kárai 2011-ben ünnepelhette első bajnoki címét, a Touring Autocross kategóriában most viszont másodszor is a dobogó tetején végzett.

Szabó Krisztián korábban a juniorok között lett Eb-győztes, 2013-ban pedig Buggy 1600-as kategóriában a felnőttek mezőnyében is csúcson zárta az évet. Kettejük sikere mellett Magyarország a második lett a Nemzetek Kupájában, ami elképesztő teljesítmény ahhoz képest, hogy az összpontszámot – 285 – hárman hozták össze – Ábrahám Károly négy futamon indult el -, míg az első helyen végző csehek 18 állandó pilótával készültek.

A harmadik Eb-cím, amit honfitársunk szerzett, a rali Európa-bajnoksághoz köthető. Az ERC-ben ugyanis a Bessenyey Zoltán, Nyirfás Julianna kettős az összetett értékelésben megszerezte az Eb-címet a kétkerékhajtású kategóriában. Tavaly Bessenyey a CEZ-szériában (Central European Zone) is az élen végzett, azonban az ERC jóval rangosabb széria.

Fotó: Oxxo Energy Team

A kamion Európa-bajnokságon is parádésan szerepeltek a magyarok, hiszen az Oxxo Racing Team mindkét pilótája kitett magáért. A rutinos Kiss Norbert a legtöbb dobogós helyezést érte el az idei szezonban, szám szerint 17-et, emellett két futamot megnyert, és ötször indult a pole pozícióból, ez az eredménysor pedig az összetett negyedik helyhez volt elég.

A mindössze 17 éves Major Benedek pedig összetettben 10. lett, négy győzelemmel, ráadásul megválasztották az Év újoncának, emeletet jövőre a MAN gyári támogatásával versenyezhet.

Az év egyik leglátványosabb és egyben legveszélyesebb jelenete is Major Benedek nevéhez fűződik, hiszen a navarrai versenyen tömegbalesetet előzött meg bravúros helyzetfelismerésének köszönhetően.

Eddig kevés szó esett a motorversenyzésről, és talán az idei évben Talmácsi Gáborról lehet a legtöbbet beszélni, de nem sikerei, hanem döbbenetes kálváriája miatt. A MotoGP 125 köbcentis kategóriájának 2007-es világbajnoka az évet állkapocscsont-töréssel kezdte, majd ezt követően még elérthetőnek vélte a Superbike-világbajnokság Supersport kategóriájának megnyerését, ám egy váratlan baleset keresztbe húzta a számításait.

A Portugál Nagydíjon felrobbant a motorblokk és egy kirepülő alkatrész szilánkosra törte a sípcsontját. A sérült végtagot megműtötték, de mint később kiderült, elhalt a lábában egy izomrész, ami azért felelős, hogy a lábfejét felfelé tudja mozgatni, ez pedig alapkövetelmény egy motorversenyzőnél. Talmácsi elmondta azt is, felkészült arra, hogy le kell vágni a lábát, de szerencsére nem kellett ilyen drasztikus beavatkozást végrehajtani.

Fotó: MTI

Összeállításunkba azért került be a korábbi világbajnok, mivel fél évvel sérülése után ismét a visszatérésén dolgozik és komoly eredmény tőle, hogy bár a lábát még most sem tudja 100 százalékosan mozgatni, újra motorra ült, 2014-ben pedig szeretne a MotogGP-vb Moto2-es géposztályában indulni. Siker ez is, csak nem a megszokott értelmében.

Végül következzen 2013 legnépszerűbb versenyzője, Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság 2012-es privát világbajnoka az évet pocsékul kezdte, de nem saját hibájából. Ugyanis az autót, melyet először versenyzett idén, csak az utolsó utáni pillanatban kapta meg a csapat, így tesztelni sem tudták a Hondát, ráadásul az első futamokon olyan hibák kerültek elő, melyek kiküszöbölhetően lettek volna.

Fotó: MTI

Az év első versenyhelyszínén három kör után elszálltak a fékek, majd a ventillátor meghibásodása miatt kényszerült kiállni a versenyből Michelisz, hiszen nem látott ki a szélvédőn. A motorerővel is gondok voltak, majd az egyik időmérőn kigyulladt a Honda.

Így a szezon első nyolc futamából csak négyszer szerzett pontot, bár ebből kétszer a dobogóra állhatott fel. Az idény második felében viszont helyére került minden, Japánban, a Honda hazájában például a gyári autókat is megverve futamot nyert, így végül a összetett hatodik helyét szerezte meg, mint ahogy tavaly is, bár ezúttal jóval több pontot szerzett Michelisz.

2013-ban a Magyar Autosport Szövetség az Év gyorsasági autóversenyzőjének választotta Michelisz Norbertet – a közönségdíjat is ő nyerte -, a Zengő Motorsport pedig a legjobb csapatnak kijáró serleget vehette át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik