Sport

2013: ha magyar sikersport, akkor kajak-kenu

kovacs-katalin-janics-natasa(1)(960x640)(2).jpg (kovács katalin, janics natasa)
kovacs-katalin-janics-natasa(1)(960x640)(2).jpg (kovács katalin, janics natasa)

A magyar kajak-kenusok a világ élmezőnyéhez tartóznak évek, évtizedek óta. Szereplésük ebben az évben sem okozott csalódást a világversenyeken, sőt...

A tavalyi esztendő úgy zárult szakmai szempontból, hogy óriási megdöbbenésre Douchev-Janics Natasa úgy határozott: országot vált. A 2013-ig magyar színben versenyző távozása lett a 2012-es év sportmeglepetése olvasóink szerint, ami viszont akkor nagy bajnak tűnt: egy nagy küzdőt, bajnokot vesztett el Magyarország Szerbia javára.

Bő két hónap telt el Janics döntését követően, mikor kajakozónk bejelentette, mégis magyar színekben versenyezne tovább.

“Nem hiszem, hogy hűtlenség lett volna szülőhazámba hazatérni. mint ahogy természetesnek tartom, hogy ott folytassam, ahol legjobb eredményeimet elértem”– olvasható volt Douchev-Janics levele a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján március 11-én.

Egy nappal később már az is kiderült, hogy a háromszoros olimpiai bajnok versenyzőnk a Győr csapata mellett tette le voksát, így biztossá vált az is, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem vált országot.

Fotó: MTI

Májusban következett az első igazi nemzetközi megmérettetés kajakosaink számára, a szegedi Világkupa. A hazai rendezésű versenyen brillíroztak sportolóink, 18 éremmel zárt a válogatott: hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek.

Jó előjelekkel várhatták tehát kedvenceink a júniusi Montemor-o-Velhóban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságról, ahonnan bár kevesebb medállal, de így is eredményesen tértek haza a magyarok. A Kárász, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa női kajaknégyes például 500 méteren diadalmaskodott, a Kovács, Douchev-Janics kettős 200 méteren is elsőként csapott célba, valamint Csay Renáta is megvédte címét 5000 méteres távon. A három arany mellett, három ezüst és öt bronz volt a termés Olaszországban.

Jöhetett a vb-kvalifikáció, melyen végig remekeltek kajakosaink, s nem okozva csalódást minden esélyesünk könnyedén jutott a duisburgi világbajnokságra.

Fotó: MTI

Augusztus végén rendezték meg a vb-t, ahonnan a versenynapok folyamán – szerencsére – percről percre kellett beszámolnunk a nagyobbnál nagyobb, a szebbnél szebb sikerekről.

A középdöntőkből tíz magyar versenyző jutott az augusztus 31-i döntőkbe, ami minden bizonnyal a legszebb szombati nap volt 2013-ban a magyar sportszeretők számára.

Kezdve ott, hogy a kajakos Medveczky Erika aranyérmet és a szintén kajakos Dombvári Bence bronzérmet szerzett 1000 méter egyesben, a kenus Vajda Attila világbajnok 1000 méteren.

Ezt követően a Dombi Rudolf-Kökény Roland kettős bronzérmet nyert 1000 méteren, akiket a kajakos Kozák Danuta követte: ő elsőként ért célba 500 méter egyesben, így ő is 2013 világbajnokának mondhatja magát.

Jöhetett a kenus Lakatos Zsanett, aki bronzérmet szerzett 200 méter egyesben, majd a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó, akik 500 méter párosban értek oda a dobogó második fokára.

A kenus Vasbányai Henrik és Mike Róbert is remekelt és egy hajóhosszal verve a mezőnyt aranyérmet nyert 1000 méter párosban, hasonlóan a kajakos Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina duóhoz, akik szintén magabiztosan verték a mezőnyt 1000 méter párosban

Az utolsó döntőn a Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András és Varga Dávid összetételű kenunégyes hatalmas bravúrral végzett a dobogó legalsó fokán 1000 méteren.

És igen: minden döntősünk érmes helyen végzett szombaton.

Nem panaszkodhattunk aztán vasárnap sem, a 4×200 méteres staféták során a Douchev-Janics Natasa, Vad Ninetta, Fazekas-Zur Krisztina,Kozák Danuta összeállítású női kajakos stféta remekül hajrázva, hasonlóan a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta négyeshez megnyerte döntőjét – utóbbi csapat 500 méteren diadalmaskodott – míg a Dudás Miklós, Tótka Sándor, Molnár Péter, Hérics Dávid összeállítású csapat harmadik lett a lengyelek és az oroszok mögött.

Fotó: MTI

A világversenyek sora ezzel augusztusban véget is ért 2013-ban kajak-kenusainknak, azonban az esztendő végére két hölgy versenyzőnk is örömhírrel szolgált a magyar társadalomnak a pályán kívülről.

Előbb Kovács Kati jelentette be, hogy gyermeket vár, majd Fazekas-Zur Krisztina sem titkolta tovább: állapotos. Az első nyilatkozatok szerint egyikőjük sem szeretne felhagyni a sporttal, a 2016-os riói olimpián mindketten ott lennének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik