Sport

Gyurta a világ idei legjobbjával nyert

gyurta dániel (gyurta dániel)
gyurta dániel (gyurta dániel)

Gyurta Dániel aranyérmet nyert vasárnap 200 méter mellen a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. Hosszú Katinka ezüstöt és bronzot, Kozma Dominik bronzot szerzett.

Gyurta Dániel, a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka pár kissé elrontott fordulóval izgalmassá tette a versenyt Dániában, ám így sem férhetett kétség a győzelméhez. Ráadásul a világ idei legjobb eredményével csapott be a célba, amely ugyan 5 századdal elmaradt a saját világcsúcsától (most 2:00.72-t repesztett), de ezt most minden bizonnyal nem bánja az idősebbik Gyurta fivér. Ott volt a 200 méter mell döntőjében Verrasztó Dávid is, aki 2:07.53-mal tízedik lett.

“Délelőtt azért tartalékoltam, mert már a száz után is láttam, hogy a német és a brit srác is nagyon megy, azaz muszáj volt egy kis erőt félretenni délutánra, azon belül is az utolsó ötvenre” – idézte Gyurta összegzését a Magyar Úszószövetség facebook-oldala. “Úgy gondolom, ez sikerült. Jamieson ugyan elindult a harmadik ötvenen, de az első száz tempója után sejtettem, hogy ezt a sebességet nem fogja tudni tartani. Az én utolsó ötvenemet pedig senki nem bírta. És nagyon őszintén mondom: nem bánom, hogy nem jött össze a világcsúcs. Majd legközelebb!”


Gyurta Dánielnek szólt a himnusz Dániában
Fotó: MTI

A vasárnap első magyar érmét Hosszú Katinka szállította, aki 400 méter vegyesen volt érdekelt a fináléban. Világklasszis úszónk ezúttal nem tudta tartani a lépést Mireia Belmontéval, a spanyol nyerte a versenyt, de Hosszúnak sincs oka a szomorkodásra, mivel 4:24.69-cel a második lett.

Hosszú a 400 vegyes után nem sokkal ugrott ismét medencébe a 100 pillangón, így alig maradt ideje a pihenésre. A számára ezüsttel zárult előző futama után adott nyilatkozatából kiderült, hogy a formájával sincs megelégedve, s a 100 pillangón mutatott teljesítménye alá is támasztotta, hogy nincs a legjobb állapotban. Végig a mezőnyben tempózott, az éremszerzésre ezúttal nem volt esélye, ötödik lett (57.16). Szilágyi Lilána a hetedik helyen zárt (57.22).

Hosszú Katinka utolsó versenyén, 200 méter háton odért a dobogóra, ugyanis a harmadik helyen zárt (2.03.81).

Kozma Dominik is kitett magáért, a 22 esztendős, ifjúsági Európa-bajnok úszó ugyanis 200 méter gyorson a harmadik helyre ért oda. A vasárnap esti fináléban aztán ezen az eredményen – egyéni legjobbján – még egy századot javított, ami kellett is a harmadik helyhez, mivel azt az olasz Filippo Magninival holtversenyben harcolta ki 1:43.34-gyel. Bernek Péter 1:45.36-tal a tizedik helyen végzett a szám herningi döntőjében

Verrasztó Evelyn 200 méter gyorson versenyzett és lett az ötödik, csupán hét századdal maradt el a negyedik helytől az 1:54.60-as ideje. Verrasztó ebben a számban korábban már többször is volt érmes kontinensbajnokságon: 2009-ben ezüstöt, 2010-ben és 2011-ben pedig bronzot szerzett.

A magyar különítmény tíz éremmel zárta a herningi kontinensbajnokságot: győzött Hosszú Katinka 200 vegyesen, Verrasztó Dávid 400 vegyesen, Gyurta Dániel 100 és 200 mellen, valamint Gyurta Gergely 1500 gyorson, míg másodikként végzett Hosszú 100 és 400 vegyesen, továbbá Bernek Péter 200 háton, s harmadikként zárt Kozma Dominik 200 gyorson és Hosszú 200 háton.

Kilencvenötre ugrott a magyar érmek száma a rövidpályás úszó-Eb-ken

A 25 méteres medencébe kiírt Eb-k históriája 1991-ben indult, s eleinte – 1996-ig – sprint Európa-bajnokságnak nevezték őket. A magyar úszósport első ízben 1999-ben képviseltette magát ilyen eseményen, az utóbbi esztendőkben pedig már nem csupán a részvételben, hanem a minőségi mutatókat illetően, eredményességben is jeleskednek legjobbjai. Az eddigi 17 kismedencés versengésben a magyarok 95 érmet nyertek, tételesen 42 aranyat, 29 ezüstöt és 24 bronzot.

Az eddigi 17 rövidpályás Eb magyar éremszerzői:

arany           ezüst           bronz  
Cseh László              16               3               3  
Risztov Éva               6               1               1  
Gyurta Dániel             6               1               –  
Hosszú Katinka            4               3               2
Verrasztó Evelyn          3               5               3
Verrasztó Dávid           2               3               –
Jakabos Zsuzsanna         2               2               5  
Boulsevicz Beatrix        1               1               –  
Mutina Ágnes              1               –               1
Gyurta Gergely            1               –               –
Kovács Ágnes              –               3               1  
Bernek Péter              –               2               1  
Kis Gergő                 –               2               1  
Kerékjártó Tamás          –               1               1  
Kapás Boglárka            –               1               –  
Kovács Emese              –               1               –  
Biczó Bence               –               –               1  
Bodor Richárd             –               –               1  
Dara Eszter               –               –               1
Kozma Dominik             –               –               1  
Takács Krisztián          –               –               1  
———————————————————–  
42              29              24

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik