Sport

Hajdu: “Nagy kő esett le a szívemről”

női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott, )
női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott, )

A magyar női kézilabda-válogatott - különösen második félidei remek teljesítményével - 35-27-re legyőzte a cseh csapatot a szerbiai világbajnokság újvidéki csoportjának szombati nyitányán.

Görbiczék gyengén kezdtek első meccsükön, majd a második felvonásban már felpörögtek és könnyedén verték a cseheket úgy, hogy már tízzel is vezettek.

A magyar csapat legjobbja a csapatkapitány Görbicz Anita volt, aki kilencszer talált a kapuba, háromszor büntetőből, de Bognár-Bódi Bernadett hat és Czifra Anita négy találata is nagyban hozzájárult a sikerhez.

A vb-nyitányra egyébként csaknem 200 magyar szurkoló utazott el Újvidékre.


Az első győzelem megvan
Fotó: MTI

“Nagy kő esett le a szívemről. A nyitómérkőzéstől kicsit féltem ismerve a cseh csapatot tudtam, hogy nehéz lesz. Az egyik szakaszban nagyon jól játszottunk, ez pedig döntőnek bizonyult. A meccsen voltak jó és felejthető részek. A folytatásban szeretnénk úgy játszani, hogy kevesebb hiba legyen, mint ma” – nyilatkozta a találkozó után Hajdu János.

Görbicz szerint a csapat nagyon fontos mérkőzést nyert meg a nehézkes indulás ellenére. Amikor feljavult a játékuk, különösen a védekezés, akkor már nem volt kérdéses, ki nyer – tette hozzá.

Siti Bea, a válogatott másodedzője így fogalmazott: “Nem gondoltuk, hogy könnyebb lesz a vb-nyitány, az első húsz perc fényében nagy különbségű győzelmet arattunk. Az elején a védekezésünk nem volt kellően agresszív, de aztán javítottuk a hibákat. A cél, hogy a románok és a németek elleni mérkőzésre relatíve frissen érkezzünk, így szeretnénk forgatni a csapatot és jól gazdálkodni az erőnkkel.”

“Úgy érzem, az eredmény nem tükrözi, milyen jól játszottunk mi is. Poznarova kiállításig egyenlő ellenfelei voltunk a nagyon erős magyar csapatnak” – mondta Jan Basny, a csehek szövetségi kapitánya.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik