Sport

A technika szúrt ki a magyar kajakosokkal

kajak-kenu(960x640)(1).jpg (kajak, kenu, )
kajak-kenu(960x640)(1).jpg (kajak, kenu, )

Kovácsik Levente és Szabó Norbert Ádám két éve készült a nagy megmérettetésre: 70 nap alatt külső segítség nélkül szerették volna átevezni a Spanyolország és a Karib-szigetek közötti 6500 kilométeres távolságot, ám a technika ördöge ezt nem engedte.

„Már nagyon várjuk az indulást, bár még mi se tudjuk elképzelni, hogy 6 hét múlva már az óceánon leszünk!” – így várták a srácok az indulást szeptember végén, ekkor még mit sem sejtve, hogy a rajtot követően pár nap múlva már újra Magyarországon töltik napjaikat.

A két egyetemista hosszú ideje készült az expedícióra, műholdas telefonnal, jeladórendszerrel, vészjelző bójával, radarreflektorral és automatapilóta-rendszerrel felszerelt Kele nevű hajójukkal vágtak neki az óceánnak november 24-én.

Azonban nem minden úgy sült el, ahogy azt a fiúk várták. Egy nap sem telt el, egy műszaki hiba miatt vissza kellett fordulniuk, majd mikor újra elindultak, vízkészítő berendezésünkben ismét a nyílt óceánon nem javítható probléma lépett fel. Két próbálkozás után nem kíséreltek meg egy harmadikat, hazatértek.

Fotó: Facebook

A Sport24 megkereste Szabó Norbert Ádámot, aki mindent elmesélt a történtekről.

– Van, akinek belegondolni is félelmetes abba, amit ti a gyakorlatban szerettetek volna véghezvinni.  Sajnos nem sikerült, csalódottak vagytok?

– Nem csalódottak, sokkal inkább letörtek. Minden nagy vállalkozásban ott van a veszély, hogy besül és halasztani kell. Optimisták vagyunk, mert jövőre újra próbálkozhatunk.

– A vízkészítő berendezéssel volt probléma, javítható a hiba?

– A hajónk borzasztó strapabíró, az egyetlen probléma a vízkészítővel volt. A rendszer egészen bonyolult, levegő jutott a rendszerbe, amit nem tudtunk a helyszínen javítani. A készüléket visszaküldjük a gyártónak, mert egy drága szerkezetről beszélünk.

– Hosszú időn keresztül készültetek a próbatételre, de erről tudunk a legkevesebbet. A fizikai állóképesség szintre hozása a kulcs?

– Fontos az erőnlét, de mentálisan dől el minden. Az első szakaszban – ami 2-3 hétig tart – nincs körülöttünk senki és semmi, csak az óceán. Amennyire csak lehetett felkészültünk erre, s a vízen töltött másfél nap alatt úgy éreztük, hogy ezzel nem lesz gond legközelebb sem. Nagy tapasztalat volt ez a kevés idő is számunkra, s óriási motivációt adott a következő kísérlethez.

– Most, hogy itthon vagytok, folytatjátok a munkát, vagy azért pihentek is egy kicsit?

– Egy-két hónap pihenő mindenképp ránk fér, de aztán folytatjuk a munkát. Jövő ősszel ismét útnak indulunk, reméljük nagyobb sikerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik