Sport

„Akár két olimpiai kvótánk is lehet sífutásban!”

Szabó Milán (szabó milán, )
Szabó Milán (szabó milán, )

Szabó Milán biatlonozóként kezdte, majd az előző szezonban állt rá a sífutásra. Cél: az olimpiai indulás. Már nem sok hiányzik hozzá.

A sífutóknál az elmúlt egy év öt legjobb helyezésére kapott pontszám átlaga számít az olimpiai kvalifikációnál. 300 ponton belüli eredmény egy kvótát jelent az adott versenyző által képviselt nemzetnek, míg 100 ponton belül alanyi kvóta jár.

„300 ponton többen is belül vagyunk. Nekem az alanyi kvótához sem kell sok, jelenleg 106 pontom van. Mivel a tavalyi szezon végén kezdtem sífutásban is indulni, így az 5 versenyben nekem még van gyengébb, így bízom benne, hogy most decemberben biztossá válhat a kijutás.” – magyarázta a rendszer működését a 23 éves Szabó Milán.

„Az olimpiáig legalább 10 versenyem van még, ahol bebiztosíthatom a részvételt. Először azt szeretném elérni, hogy ez meglegyen, utána pedig arra fogok koncentrálni, hogy a sprint számban eredményesen szerepeljek, mert ha bekerülök a 300 legjobb pontszámmal rendelkező versenyző közé, akkor még egy magyar sífutó indulhat Szocsiban.” – folytatta az esélylatolgatást a gyöngyösi sportoló, aki az egri főiskolán tanul, testnevelő-edző szakon.

Ha Szabó Milánnak sikerülne sprintben a legjobb 300 közé kerülni, akkor a 2006-os torinói játékok után ismét két olimpiai kvótánk lenne férfi sífutásban a vancouveri egyetlen induló után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik