Sport

Volt itt egy kis szarházizás…

Csötönyi Sándorban, az Ökölvívó Szövetség elnökében az a nagyszerű, hogy ha éppen nem történik semmi említésre méltó a sportágban, akkor ő csinál feszültséget. Kedd délelőtt is ezt tette.

Bő egy hónapja, hogy elvérzett az utolsó magyar is az ökölvívó világbajnokságon, így a sportág számára eredménytelenül zárult az év. A szövetség keddi sajtótájékoztatója nyilván azzal a szándékkal szerveződött, hogy ezt a viszonylagos eredménytelenséget megmagyarázza, illetve eztán irányt mutasson a jövőre nézve.

Csötönyi Sándor elnök nem rövid expozéjában megmagyarázta, hogyan vesztettek el a magyar ökölvívók három olyan meccset is Kazahsztánban, amin valójában nem veszítettek. Tények voltak – csaltak – nem volt mellébeszélés, hiszen eztán elismerte, mindezek ellenére sem az elvártaknak megfelelően szerepelt a válogatott.

Megnyugtatásul közölte, amúgy minden rendben, mert rengeteg a tehetség, akik a nyári keszthelyi Eu-bajnokságon hat aranyérmet – ebből kettőt a felnőttek – is nyertek. Majd ezzel a huszárvágással védekezésből rögvest támadásba ment az elöljáró, amikor kivágta: “Vannak azonban szarháziak – igen azok és ezt jegyzőkönyvbe mondom, ha kell -, akik úgy nyilatkoztak erről a hatalmas sikerről, hogy ezt a versenyzők csak maguknak, a családjuknak és legfeljebb az edzőjüknek nyerték. Hát nem kérem, Magyarországnak.”


Csötönyi Sándor balra és Kovács Koko István mostanában nem annyira barátkoznak

Forrás: MTI

Hogy kire, és mire gondolt az elnök? Mi úgy tippelünk, Kovács Koko Istvánra, aki alelnökként az utóbbi időben többször is kritizálta a sportág eredménytelenségét, az elnök munkáját, vezetési stílusát, majd szeptemberben le is mondott posztjáról. Jelzés értékű, hogy a sportág ikonikus edzője Szántó Öcsi is ekkor lépett le a színről…

A gyors verbális bal horog  – szarházizás – után eltűntek a “kidagadó erek” az elnök homlokáról és vázolta a közeljövőt – úgymint december 4-től ökölvívó OB lesz Győrben, jelesül a 90. Nem mellesleg a 3-4 jelentkező közül azért esett a városra a választás, mert Simon Róbert alpolgármester (jelenlétével is) megerősítette a város folytatólagos elkötelezettségét a sportág iránt – ahol amúgy ökölvívó akadémia is épül.

Ugyanezt megtette Debrecen alpolgármestere, Pajna Zoltán is, aki az Európa egyik legrangosabb amatőr ökölvívó tornája, a hagyományosan a cívis város rendezésében sorra kerülő Bocskai István Emlékverseny biztonságos jövője mellett foglalt állást. 2014 februárjában lesz az 59.

Végezetül az is kiderült, hogy a győri OB-tól Debrecenig Kubán át vezet az út. Oda utazik ugyanis edzőtáborba a válogatott. A cél pedig nem lehet más, mint a riói olimpia. Hajrá!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik