Sport
Karl Erik Böhn, Siti Beáta (karl erik böhn, siti beáta)

Böhn: Rákmentes a szervezetem

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 11. 26. 06:39

Jó hírek érkeztek a magyar női kézilabda-válogatott norvég kapitányáról, aki márciusban már újra a csapat mellett lenne.

Karl Erik Böhnnél, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányánál februárban diagnosztizáltak leukémiát, a norvég szakember pedig azóta már túl van négy kemoterápián és egy csontvelő-átültetésen. Hosszú időt töltött kórházban, most azonban jó hírekkel szolgált a Nemzeti Sportnak:

„Nemrég kaptam a hívást az orvosomtól, hogy az utóbbi tesztem is negatív lett, vagyis tökéletesen rákmentes a szervezetem” – újságolta a sportnapilap munkatársának.

Karl Erik Böhn  (Karl Erik Böhn )
Karl Erik Böhn a héten már hazatérhet a kórházból
Fotó: MTI

Böhn egyelőre még nagyon le van gyengülve, mint mondta, nagyjából egy kilométert tud gyalog megtenni, de azon dolgozik, hogy minden nappal erősebb legyen. Szerdán ráadásul már csomagolhat és haza is mehet.

A norvég tréner már a visszatérésen is gondolkodik, reményei szerint a válogatott márciusi összetartásán már jelen lesz. Távollétében Hajdu János készíti fel a nemzeti csapatot, amely hétfő óta, Balmazújvárosban hangol a decemberi, szerbiai világbajnokságra.

„Azt nem tudom, mennyi munkát tudok vállalni addigra, de az biztos, hogy szeretnék a válogatott mellett lenni” – így Böhn, aki hozzátette, amúgy is nagyon várja a visszatérést, mert megszerette országunkat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.