A magyar élvonal 10. fordulójában a Vasas a Szentest fogadta szombaton. A piros-kékek eredményesen játszottak az első félidőben, így a nagyszünetben már 6-2-re vezettek. A folytatásban már keményebb diónak bizonyult a Szentes, azonban így sem forgott veszélyben a Vasas sikere, amely végül 10-5-re nyert úgy, hogy az utolsó negyedben nem is szerzett gólt.
A másik három mérkőzésen is hazai sikerek születtek: a Kaposvár az YBL Waterpolo, a Szolnok a KSI, a BVSC-Zugló pedig az OSC ellen nyert saját otthonában. A szolnoki Stefan Mitrovic és a kaposvári Surányi László egyaránt hat gólt szerzett.
Vasárnap igazi rangadót tendeznek majd az ob I.-ben, ugyanis a Szeged a címvédő Egert fogadja.