Sport

Megvan az első magyar győzelem a MicroMillionson

poker(1)(960x640)(1).jpg (póker, )
poker(1)(960x640)(1).jpg (póker, )

Mindössze három napot kellett várni az első magyar győzelemre a PokerStars MicroMillions versenysorozatán.

Egy hatodik, egy negyedik és egy harmadik hely után megszületett az első magyar bajnoki cím is a MicroMillionson, csutikati győzelme 3 164 dollárt ért – írja a Poker.hu.

Újabb lapáttal tettek rá a magyarok az idei MicroMillions sikerekre. A két napja elkezdődött versenysorozat első napján egy, a második játéknapján már két döntős helyezés is született, míg a harmadik napon szintén két magyar jutott fináléba, közülük azonban az egyik győzedelmeskedni is tudott.

Sorrendben DonRat79 sikere született meg előbb, aki a három dollár nevezési díjú Badugi tornán szerzett harmadik helyet, amivel 687 dollárt nyert.

A nagyobb durranás csutikati nevéhez fűződik, aki a szintén egy háromdolláros versenye, mégpedig a Pot Limit Omaha tornán jutott be a döntőbe. Közel nyolcezer játékost maga mögé utasítva a fináléban végül a párbajban sem talált legyőzőre, így 3 164 dollárt seperhetett be.

A két magyar játékos összesen 3 851 dollárt, azaz 850 ezer forintot nyert. Reméljük tovább folytatódik a remek tendencia, és még több bajnoki címmel örvendeztetik meg zsugásaink a szurkolókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik