Sport

Doppingellenes harcban rekorder lehet a téli olimpia

thomas bach (thomas bach)
thomas bach (thomas bach)

Szocsiban és a játékokat megelőzően összesen 2453 doppingvizsgálatot végeznek majd el, ilyen sok ellenőrzés még egyetlen téli olimpia kapcsán sem volt.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) johannesburgi világkongresszusán elmondta: közvetlenül a február 7-23-i játékok előtt 1269 tesztet terveznek, ez 57 százalékkal több, mint a 2010-es vancouveri olimpiát megelőző időszakban. A játékokat is beleértve négy éve összesen 2149 ellenőrzést végeztek.

Bach szerint a rekordmennyiséggel még hatékonyabban tudnak harcolni a tiltott szerek ellen.

Bach nem örül, hogy elárverezik Owens egyik aranyérmét

A német sportvezető elmondta: az amerikai atléta aranyérme a “világörökség része”, nehezen fogadja el, hogy az akár egy magángyűjtőé is lehet, ugyanakkor a NOB nem akadályozza meg az aukciót. Az árverés november 20-án indul és december 7-ig tart az interneten, az aukciós ház vezetője szerint akár egymillió dollárt (219 millió forint) is fizethetnek a történelmi ereklyéért.

Az afroamerikai Jesse Owens négy aranyérmet szerzett a hitleri Németország fővárosában, Berlinben rendezett ötkarikás játékokon, többek között ez teszi különösen érdekessé és értékessé a medált. Az atléta 100 és 200 méteren, a 4×100-as váltó tagjaként, valamint távolugrásban nem talált legyőzőre.

Owens az egyik berlini aranyérmét a szintén afroamerikai színésznek, Bill “Bojangles” Robinsonnak adta, és az 1949-ben elhunyt művész néhai özvegye vagyonának értékesítésével kerül most árverésre.

Ugyanez az aukciós ház 2012 májusában 4,4 millió dollárért értékesítette Babe Ruth baseball-játékos 1920-ban viselt mezét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik