Sport
aerobic (aerobic, )

Történelmi magyar siker az aerobic-Eb-n

Szenzációs eredményt értek el a magyar aerobikosok a franciaországi Európa-bajnokságon, ahol több érmet is szereztek. A legtöbb medália Hegyi Dóri nyakába került, aki aerodance-ben második, egyéniben harmadik lett.

Remekelt a cali Világjátékokon negyedik helyet szerző aerodance csoport. A Nagy Dorina, Bakó Anett, Hagymási Alexandra, Hegyi Dóra, Kun Orsolya, Lendvay Dóra, Lendvay Réka, Szörényi Ágota összeállítású együttes a harmadik helyen került a döntőbe, ahol az előkelő második helyet szerezte meg 19.300 ponttal.

Hegyi Dóri női egyéniben sem adta alább, kiváló gyakorlatot produkált, és 21.400 ponttal a dobogó harmadik fokára állhatott. Hegyi a sportaerobik csoporttal is jól teljesített, Nagy, Bakó, Hegyi, Lendvay és Szörényi összeállításban a Világjátékos eredményt felülmúlva 20.944 ponttal a negyedik helyen végeztek.

Hegyi Dóra
Fotó: Vörös Nándor

Szintén érmet hozott az aerostep együttes, akik kicsit más felállásban szerepeltek, mint nyáron Kolumbiában, ahol épphogy lecsúsztak a dobogóról. Szabó Júlia, Kovács Ramóna, Kovács Bettina, Szarvas Gabriella, Táskai Anita, Borlai Sára, Újvári Cecília és Etényi Zsófia összeállításban 19.850 ponttal lettek harmadikok.

Az éremszerzésben a juniorok is jeleskedtek, Bali Dániel férfi egyéniben szerzett ezüstérmet, a sportaerobik csoport pedig bronzérmes lett. Az érmek mellett több pontszerző hellyel is gazdagodtak a juniorok és a felnőttek egyaránt.

“Nagyon boldog vagyok, mert minden idők egyik legjobb felnőtt Eb-szereplését értük el. Nagyon sokat készültünk a kontinensviadalra, de megérte. A lányok a Világjátékok óta is rengeteget fejlődtek. Nagyon örülök, hogy az aerobik régi fényében ragyog, és ismét felértünk a csúcsra” – nyilatkozott Katus Tamás aerobik elnök:

“Egész évben erre az Európa-bajnokságra készültem egyéniben. Versenyről versenyre egyre jobb lett a gyakim, és sikerült az Eb-re a csúcsforma. Nagyon örülök, mert csak álmaimban szerepelt ez az eredmény. A dance-szel úgy voltunk, hogy a Világjátékok negyedik helye után mindenképpen szeretnénk dobogóra állni, de arra nem számítottunk, hogy az ezüst is összejön” – mondta Hegyi Dóra.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.