Sport

46 millió forintot “úszott össze” idén Hosszú Katinka

Hosszú Katinka (hosszú katinka)
Hosszú Katinka (hosszú katinka)

A rövidpályás úszók világkupájában a női pontversenyben behozhatatlan előnnyel vezető Hosszú Katinka hétvégi, tokiói sikereivel áttörte a 200 ezer dolláros határt, ami a pénzdíjak tekintetében új rekord a nemzetközi úszósportban. A hétvégén, 50 méteres mellúszásban elért országos csúcsával pedig történelmet írt Magyarországon: ő az első úszónő, aki mind az öt úszásnemben csúcstartónak mondhatja magát.

Hosszúnak a 2013-as vk-sorozatban a különböző bónuszokkal együtt immáron 209 000 dollárnál (46 millió forint) tart az összesített keresete.

Eleve 59 ezer dollárt gyűjtött azzal, hogy az eddigi hét állomáson a különféle számokban dobogóra állt (a versenyszámokban az érmeseket díjazza a nemzetközi szövetség, a FINA), ezen túlmenően 60 ezer dollárt kapott az Eindhovenben és Berlinben felállított hat világrekordjáért, és további 90 ezret mint az előző két nagyobb etap – az európai (Eindhoven, Berlin), illetve a közép-keleti viadalok (Moszkva, Dubaj, Doha) – különversenyének győzteseként.

Az már a szerdán-csütörtökön esedékes záróviadal, a pekingi előtt egyértelmű, hogy Katinka nyeri a távol-keleti etapot és az összetettet is, ami további 150 ezer dollárt jelent majd a számára, azaz a Vasas világ- és Európa-bajnoka körülbelül 370 ezer dolláros, azaz nyolcvanmillió forintos bevétellel zárja az idei Világkupa-szériát.

Fotó: MTI

Hosszú emellett országos csúcsokat is döntött, Tokióban 50 méteres mellúszásban javította meg Kovács Ágnes 2006-os rekordját, így ő az első magyar úszó, aki – legalábbis rövidpályán – mind az öt úszásnemben (gyors, hát, pillangó, mell, vegyes) tart legalább egy csúcsot. Katinka egyébként jelenleg összesen 10 rövidpályás számban számít rekordernek.

A legeredményesebb magyar férfiúszó, Gyurta Dániel jelenleg 25 500 dollárnál tart. Mivel ő betegsége miatt kihagyta a közép-keleti állomásokat, ezért jó esetben – a távol-keleti etap esetleges harmadik helyezettjeként – körülbelül 50 ezer dolláros összbevétellel számolhat.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok mellúszó kapcsán mindenképp megemlítendő, hogy hétvégi, 200 m mellen elért ideje a legjobb egyéni produkció volt az egész férfimezőnyben Tokióban, azaz ő kapta a legtöbb bónuszpontot, így már 6. az összetett versenyben. Pekingben tovább léphet előre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik