Sport

Büntetőkkel vertük a lengyeleket

magyar-jegkorong-valogatott(1)(960x640)(1).jpg (magyar jégkorong válogatott, )
magyar-jegkorong-valogatott(1)(960x640)(1).jpg (magyar jégkorong válogatott, )

A hazai rendezésű MME Négy Nemzet Tornán a lengyelek ellen kezd a magyar jégkorong-válogatott.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány a mostani és a szombati mérkőzésen hiányzik, mert az U20-as válogatottal Szlovéniában vesz részt egy tornán. Helyette a nyáron visszavonult Sille Tamás vezette a csapatot, Chernomaz útmutatásai alapján.

Így aztán három újonc mutatkozott be a válogatottban: a kanadai-magyar állampolgár Tyler Metcalfe, valamint Varga Arnold és Nemes Benjamin, ugyanakkor a honosítás előtt álló kapus, Peter Sevela csak a kispadon kapott helyett. A kapuban Hetényi Zoltán kezdett, ő áprilisban nem kívánt szerepelni a divízió I-es vb-re készülő keretben.

Az első harmadban Ladányi és Sikorcin előtt adódott nagy gólhelyzet, ám ezek kimaradtak. A lengyelek is többször tesztelték a magyar hálóőrt, aki remekül látta el feladatát. A meccs derekán egy szép cselsorozat végén Dronia volt eredményes, és a vendégek a minimális előnyüket a zárófelvonásra is megőrizték.


Sofron István két lengyel között cikázik
Fotó: MTI

Kovács és Baginski “akadt össze” a fordulást követően, így hosszú időre ki kellett ülniük a büntetőpadra. A lengyel hálóőre, Odrobny pazarul védett, több ziccert is fogott. A hajrában négyperces emberelőnybe kerültek a házigazdák, sőt, még Hetényi helyére is mezőnyjátékost küldtek be, Bartalis pedig 85 másodperccel a vége előtt belőtte a kapu elé belőtt pakkot.

Jöhetett a hosszabbítás, amelyben létszámfölénybe kerültek a lengyelek, de nem tudtak betalálni, így következtek a büntetők, melyekből az első hét kísérlet kimaradt. Végül Mihály betalált, ezzel a magyarok nyertek.

Eredmények – MME Négy Nemzet Torna

Magyarország – Lengyelország büntetők után: 2-1 (0-0; 0-1; 1-0; 0-0; 1-0)

Gólszerzők: Bartalis (59.) illetve Dronia (33.)
Győztes büntető: Mihály

Ukrajna-Románia 6-1 (2-0, 1-1, 3-0)

g: Beluhin (11.), Romazanov (15.), Blagoj (21.), Alekszjuk (42.), Varlamov (45.), Materuhin (54.), illetve Gliga (37.)

BÜNTETŐK

GÓL!!! Mihály Árpád eldönti a találkozó sorsát, győztünk!

Most a lengyelek kezdtek, Dronia sem jár sikerrel.

Hetényi hárít, megyünk tovább!

Ladányi kísérlete sem megy be, ha a lengyelek belövik, kikaptunk.

Hetényi megint védeni tud! Egyelőre gól nélkül a büntetőknél.

Sofron is hibázik…

Kihagyják a lengyelek is! Hetényi hárít!

Mi kezdtük, Bartalis sajnos nem talált a kapuba.

HOSSZABBÍTÁS

5. PERC: Újra teljes létszámban vagyunk. Itt a vége, büntetők döntenek az egy pont sorsáról.

4. PERC: Felszabadult a kapunk, sikerült az ellenfél harmadában tartani a játékszert.

3. PERC: Kiállítás: Gőz vonul a büntetőpadra, nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Gronia bombázott távolról, a kapuig azonban nem jut el a korong.

2. PERC: Újabb minutum telt el, a kapuk még mindig nem forogtak veszélyben.

1. PERC: Egyelőre komolyabb helyzet nélkül, biztonsági hoki játszik mindkét gárda.

Következhet a ráadás, öt perc négy a négy ellen, ha nincs döntés akkor büntetők jönnek.

3. HARMAD

17-20. PERC: Magas botért jön a lengyel kiállítás. Négy percig emberelőnyben játszunk! Ha ez első kettőben gólt tudunk ütni, akkor nem egészülnének ki a vetélytársak, újabb két perig 5 a 4 ellen játszhatnánk. Vas lövése kétszer is megpattant, de mellé szállt a korong. Időt kértünk, kevesebb, mint két perc van hátra. GÓL! Bartalis betalált, de sajnos lejárt a kiállítás, így az utolsó más fél percben teljes létszámban mindkét válogatott. 1-1. Vége, hosszabbítás következik.

13-16. PERC: Nagyon fogy az időnk, igaz, van tartás ebben a magyar válogatottban, az utolsó percig küzdeni fognak. Szikorcsin lépett meg egyedül, miután a lengyelek eladták a korongot, ám szinte hihetetlen, de ez a ziccer is kihasználatlanul maradt.

9-12. PERC: Újabb bunyó, Lokuski és Balázs a két kiálított ezúttal, most mindkét csapatban négy mezőnyjátékos a játéktéren. Szikorcsin került tiszta lövőhelyzetbe, de sehogy sem akar összejönni az egyenlítő gól. Mihály kísérleténél is hasonló a szituáció, ennek ellenére érik az a hőn áhított találat.

5-8. PERC: Most egy kicsit fellélegezhet a lengyel csapat, elkezdtünk kapkodni és pontatlanul játszani.Kovács Csaba és Baginszki akazkodott össze, páros kiállítás a vége, de marad az öt az öt ellen játékhelyzet. Egyre nagyobb feszültség uralkodik a jégen, megy az adok-kapok a felek között.

1-4. PERC: Talán ezt a játékrészt kezdtük a legjobban, beszorítjuk a fehér mezben játszó ellenfelet, az egyenlítés viszont egyelőre elmaradt.

Kikapásra állunk, de semmi nincs még veszve. Gyerünk srácok, fordítsuk meg a meccset!

2. HARMAD

17-20. PERC: Teljes csönd a lelátón, majdnem 0-2, Hetényi óriási bravúrja kellett hozzá, hogy ne menjenek el két góllal a lengyelek. Harcoltunk az utolsó percekben, de az egyenlítés sajnos nem jött össze. Még 20 percünk van, hogy legalább kiegyenlítsünk.

13-16. PERC: GÓL! Vezetnek a lengyelek. Egy korongvesztésből indult meg az ellenfél, Dronia pedig egy remek trükkel ültette le Hetényi és a kapuba lőtt. 0-1. Nagyon visszaesett a magyar válogatott játéka, a gól óta a korongot sem nagyon találjuk.

9- 12. PERC: 4 a 4 ellen a két csapat egy pár másodpercig, majd magyar emberelőny jön. Sikerült felállnunk, de sajnos a gólszerzés nem jött össze, többször is szerencsétlenül pattant a korong a mi szempontunkból.

5-8. PERC: Agresszívan, határozottan hokiznak a lengyelek, kicsit megilletődöttnek tűnünk a második harmad elején. Kovácsi kiállítása nyomán ismét emberhátrányban vagyunk a jégen, ugyanakkor majdnem mi ütöttünk gólt.

1-4. PERC: Emberhátrányban kezdjük a második húsz percet, az előző játékrész végén küldtek ki a játékvezetők két percre egy magyart. Több mint egy percet kellett várni, hogy valamit kezdjenek a lengyelek a fórral, Hetényi lábbal védte a vendégek próbálkozását, közben pedig ki is egészültünk.

Az első húsz percben jobbára a magyar alakulat irányított, gólt viszont még nem láthatott a publikum.

1. HARMAD

17-20. PERC: Érik a vezető gól: Sofron parádés átadását követően ezúttal Ladányi nem tudta gólra váltani az ordító helyzetet. A harmad végére nagyon felpörögtünk, egyértelműen mi irányítunk.

13-16. PERC: Áll a játék, a lengyelek kapusának akadnak problémái a korcsolyájával. Újra úton a korong: Magosi ütőjéről a hálóőr mammutjában köt ki. Vas villant, egy remek szóló után viszont nem sikerült pontosan passzolni. Egyre nagyobb a fölényünk, Szikorcsin passzolt középre egy korongszerzést követően de Kovács nem találta el a játékszer a ziccerben. Pedig már vezethetnénk is.

9-12. PERC: A lengyeleké a mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete, a vendég csatár a magyar lábak takarásában tüzelt, Hetényit azonban ez sem zavarta meg. Egyből itt a válasz: Magosi lőtt távolról, az állás viszont továbbra is 0-0. Ismét fordult a kocka, Lengyelország veszélyeztetett, szerencsére eredménytelenül.

5-8. PERC: Idáig jól játszik ellenfelünk, az már most látszik, hogy nem adják könnyen magukat. Sorra jönnek a lövések mindkét oldalon, de mindkét védelem a helyén van: jól blokkol mindkét válogatott és a hálóőrök is éberek.

1-4. PERC: A találkozó elején nyomnak a lengyelek, Hetényinek kellett először hárítani a meccsen. Nagyjából két és fél percet kellett várni az első játékmegszakításra, jó iramú a meccs. Közben átvettük a kezdeményezést, de az első lövések nem eredményeztek gólt.

Előzmények: 30 játékost neveztek előzetesen a tornára, ám idő közben Tokaji Viktorról kiderült, hogy nem tudja vállalnia játékot, elrepedt a bal bokacsontja. A csapatban ott lesz a többi közt a korelnök Ladányi Balázs és a már Németországban profiskodó Sofron István is, illetve hét újonc is debütálhat, köztük Tyler Metcalfe és a honosítás előtt álló Peter Sevela.

Lengyelország – állandó edzőpartnerünk –, szintén változóban lévő összetételben érkezik. Igor Zaharkin főleg a lengyel bajnokságból merített, két védő jön, akik a német élvonalban kergetik a pakkot.

A káposztásmegyeri Jégpalotában zajló torna pénteki nyitómérkőzésén az ukrán jégkorong-válogatott 6-1-re nyert a román csapat ellen. Most rajtunk a sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik