Sport

Itt a lehetőség a bizonyításra

Rich Chernomaz (rich chernomaz, )
Rich Chernomaz (rich chernomaz, )

Huszonkilenc fős kerettel várja a hazai rendezésű MME Négy Nemzet Tornát a magyar jégkorong-válogatott. Több új játékos is lehetőséget kaphat.

Péntektől vasárnapig a káposztásmegyeri Jégpalotában rendeznek egy nemzetközi felkészülési tornát, amelyen sorrendben a lengyel, a román és az ukrán nemzeti csapat lesz a megfiatalodott magyar jégkorong-válogatott ellenfele.

Így lettünk bronzérmesek

Az áprilisi, Budapesten rendezett divízió I-es világbajnokságon Rich Chernomaz irányításával az együttes a papírformának megfelelően a harmadik lett. A kanadai szakember biztatóan kezdett, épp ezért a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) úgy döntött, három évre bizalmat szavaz neki. A feladata az lesz, hogy az U20-as válogatott munkáját is felügyelve fiatalítson a felnőtt csapaton, ugyanakkor versenyképesnek kell maradnia a válogatottnak, amely jövőre Szöulban szerepel a divízió I-es világbajnokság A csoportjában.


Újra együtt a csapat – április óta először
Fotó: MTI

Többen, így Szélig Viktor, Hováth András és Sille Tamás is elköszönt a nemzeti együttestől, igaz utóbbi ott van a szakmai stábban. Olyannyira, hogy az első két meccsen (a lengyelek, majd a románok ellen) ő helyettesíti Chernomazt, aki Szlovéniába utazik az U20-asokkal.

„Ami a felnőtteket illeti: a harmadik, Ukrajna elleni mérkőzésre, amely a legnehezebb lesz a hétvégén, visszaérek majd Szlovéniából. Sok játékost kell majd pótolnunk, hiszen a tavaszi keretünkből kilencen nincsenek itt velünk most. Ugyanakkor ez kiváló lehetőség a többieknek, kiváltképp a fiataloknak, hogy megküzdjenek a helyükért a keretben, már a tavaszi világbajnokságra is gondolva. Szeretnénk versenyt teremteni a felnőtt csapatban. Tapasztalatot és vezéregyéniségeket veszítettünk a visszavonulásokkal, ezért az újaknak mindezen tulajdonságokat meg kell szerezniük idővel.

A lehető legerősebb keretet szeretnénk összeállítani a világbajnokságra, ezért, aki most velünk dolgozik az edzőtáborban, mind játszik a hétvégén. Nem szeretnénk senkiről sem lemaradni, sem lemondani” – mondta az esemény keddi sajtótájékoztatóján Chernomaz.


Peter Sevela már az ötödik szezonját tölti Dunaújvárosban
Fotó: MTI

30 játékost neveztek előzetesen, ám idő közben Tokaji Viktorról kiderült, hogy nem tudja vállalnia játékot, elrepedt a bal bokacsontja. A csapatban ott lesz a többi közt a korelnök Ladányi Balázs és a már Németországban profiskodó Sofron István is, illetve hét újonc is debütálhat, köztük Tyler Metcalfe és a honosítás előtt álló Peter Sevela.

Ami az ellenfeleket illeti, Lengyelország – állandó edzőpartnerünk –, szintén változóban lévő összetételben érkezik. Igor Zaharkin főleg a lengyel bajnokságból merített, két védő jön, akik a német élvonalban kergetik a pakkot.

Románia ismerős nevekből áll, ugyanis a MOL Ligában szereplő HSC Csíkszereda és a Brassó adják az együttes gerincét, négyen pedig Magyarországon légiósok.

Ahogyan azt sejteni lehetett, Ukrajna tűnik a legerősebb ellenfélnek: kilencen a KHL-ből, nyolcan az ukrán MHL-csapatból érkeznek. Két kulcsjátékosuk a torna előtt dőlt ki sérülés miatt.

„Amit a válogatott eddig hozott, azt most is hozni fogja. A közönségünk láthatja majd, hogy a szívünk a régi, a küzdelemmel nem lesz gond ezen a tornán sem. A fiatalítás természetesen elindult, de itt a lehetőség az újaknak, hogy máris bebizonyítsák, helyük van a csapatban akár tavasszal, a világbajnokságon is” – tekintett a torna elé Ladányi Balázs, aki 225. válogatott mérkőzésére készül.

A magyar jégkorong-válogatott kerete és a torna programja

kapusok: Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV19), Hetényi Zoltán (Tappara Tampere), Rajna Miklós (Sapa Fehérvár AV19), Peter Sevela (Dab.Docler)

hátvédek: Gőz Balázs (Morzine-Avoriaz), Hegyi Ádám (Miskolci Jegesmedvék), Hetényi Péter (Sapa Fehérvár AV19), Hüffner Adrián (Dab.Docler), Kiss Dániel (Sapa Fehérvár AV19), Nagy Richárd (Dab.Docler), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV19), Szirányi Bence (Sapa Fehérvár AV19), Varga Arnold (Sapa Fehérvár AV19)

csatárok: Bartalis István (Troja-Ljungby), Gröschl Tamás (Dab.Docler), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV19), Ladányi Balázs (Dab.Docler), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV19), Tyler Metcalfe (Miskolci Jegesmedvék), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV19), Miskolczi Márk (Miskolci Jegesmedvék), Nemes Benjámin (Sapa Fehérvár AV19), Németh Attila (Sapa Fehérvár AV19), Sikorcin Ladislav (Sapa Fehérvár AV19), Sofron István (Krefeld Pinguine), Somogyi Balázs (Dab.Docler), Tóth Adrián (Miskolci Jegesmedvék), Vas János (Rouen Dragons)

péntek, 1. forduló:
Románia-Ukrajna 15.00
Magyarország-Lengyelország 18.30

szombat, 2. forduló:
Ukrajna-Lengyelország 14.30
Magyarország-Románia 18.00

vasárnap, 3. forduló:
Lengyelország-Románia 14.00
Magyarország-Ukrajna 17.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik