Sport

Nagy skalpot gyűjtött be az Olaj

Lóránt Péter (lóránt péter, )
Lóránt Péter (lóránt péter, )

A Szolnoki Olaj kosárlabdacsapata hazai pályán győzte le 101-92-re a Radnicki Kragujevacot.

Eddigi öt mérkőzésén hullámzóan teljesített a Szolnoki Olaj, amely két nyert meccs mellett háromszor is kikapott. Szombaton a hatodik helyen tanyázó Radnicki Kragujevac látogatott a Tiszaligetbe, tíz perc után pedig öt ponttal vezettek a szerbek. A nagyszünetre aztán mégis a magyar együttes mehetett előnnyel, a Warren vezette Olaj 28-20-ra nyerte meg ezt az etapot.


Nedeljko Asceric csapata nagy sikert aratott
Fotó: MTI

A harmadik negyedben tovább nőtt a két csapat közti különbség, Warren mellett Vojvoda és Oliver is remekelt. Az utolsó tíz percben volt olyan pillanat is, amikor 15 pontos szakadék tátongott a felek közt, ám Seeley kettese után 89-84-re feljöttek a vendégek.

Izgalmas volt a hajrá, majd 94-88-nál a meccs egyik legjobbja, Warren tört be, majd ugyna lökték dobás közben, de így is értékesített egy ziccert, ezzel pedig gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. A végeredmény 101-92 lett. Warren 30 ponttal zárt.

Eredmény – Adria Liga, 6. forduló

Szolnoki Olaj – Radnicki Kragujevac (szerb) 101-92 (21-26, 28-20, 27-18, 25-28)
A magyar csapat legjobb dobói:
Warren 30, Oliver 14, Vojvoda 13, Lóránt 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik