Sport

Finálézik Babos Tímea

babos tímea (babos tímea)
babos tímea (babos tímea)

Parádés adogatásainak is köszönhetően Babos három játszmában legyőzte Melanie Oudint és bejutott a döntőbe az 50000 dolláros torontói ITF-versenyen. Az 1. helyen kiemelt magyar játékos 15 ászt ütött az 1 óra 50 perces találkozón.

Tavaly Wimbledonban Babos 6:4, 4:6, 6:3-ra nyert Oudin ellen az első fordulóban és most Torontóban majdnem megismétlődött az eredmény, a győztes személye sem változott.

A 20 éves magyar játékos pénteken a nyolc között a döntő szettben brékhátrányból fordított Onsz Dzsabúr ellen és ezúttal is remekül küzdött. Az első szettben Oudin 3:2-nél brékelt, de uána jött a nagy fordulat: Timi azonnal visszabrékelt, majd 4:4-nél 30-ra nyerte el ellenfele szerváját. A következő gémet is 30-ra hozta, ezúttal adogatóként a torontói verseny 1. kiemeltje, második szettlabdáját használta ki.

A második játszmát egy brék döntötte el, Oudin javára. Az amerikai 4:3-nál 15-re nyerte el Timi szerváját, majd 40-re hozta a sajátját, így következett a döntő felvonás.

Közel a tornagyőzelem
Fotó: AFP

A harmadik szettben Timi 2:1-nél, majd 4:1-nél is brékelt, először 30-ra, majd 40-re! Úgy tűnt, pillanatok maradtak az elődöntőből, de nem így történt. Oudin fogadóként 40-0-ra elhúzott, majd 30-ra brékelt. Az amerikai ezután simán hozta szerváját (5:3).

Következett a sorsdöntő kilencedik gém, amely Babos sikerét hozta. A magyar játékos ugyan nem használta ki az első meccslabdát, de a másodikat már igen, 15. ászával!

„Rettenetesen örülök a döntőnek, és annak is, hogy megint döntő szettben tudtam nyerni! Ezek mind segítik az önbizalmam. A szervám kifejezetten jól működik most már napok óta. Sok ász, sok könnyű pont. Ezek kellenek a torkomnak. Várom a holnapi döntőt”– nyilatkozta Timi a babostimea.hu-nak.

A magyar játékos a vasárnapi fináléban a női párosban kétszeres Grand Slam-győztes cseh Andrea Hlavackovát 7:6, 6:1-re legyőző Victoria Duval lesz. A mindössze 17 éves amerikai játékos 198. a világranglistán, pályafutása legjobbjaként szeptember 23-án 188. volt.

Duval a múlt héten a 2. fordulóban búcsúzott Saguenayban, ahol Timi elődöntős volt.

Eredmény – Tevlin Women’s Challenger

Babos Tímea (1.)-Melanie Oudin (amerikai, 3.) 6:4, 3:6, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik