Sport

NBA nyitány: a Lakers nyerte a városi rangadót

Los Angeles Lakers (los angeles lakers, los angeles clippers, )
Los Angeles Lakers (los angeles lakers, los angeles clippers, )

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának első játéknapján három mérkőzést rendeztek. Nyert a címvédő Miami, az Indiana Pacers és a LA Lakers is.

A hazai csapatok sikerét hozta az NBA nyitánya, hiszen mindhárom pályaválasztó simának mondható győzelmet aratott. A legnagyobb figyelem talán a Los Angeles-i városi rangadóra irányult, ahol a története során 16 bajnoki címet szerző, az utóbbi szezonban azonban a rájátszás első fordulójában kieső Lakers a Clipperst fogadta.


Wesley Johnson(11) és Xavier Henry (7) 26 és 22 évesek. A Los Angeles Lakers fiataljai ünneplik a sikert a Staples Centerben
Fotó: AFP

A Lakers 2010-es gyűrűszerzése óta nem sok vizet zavart az NBA-ban. A szakemberek szerint kissé megkopott az idősödő sztárokat – Kobe Bryant (35), Steve Nash (39), Pau Gasol (33) – felvonultató keret. Mégis, Mike D’ Antoni mester úgy látszik a felkészülés alatt megfelelően ötvözte, motiválta a fiatalokat, akik a nyitányon remekül húzták a csapat szekerét. A 22 éves Xavier Henry például 22 pontojával csapata legeredményesebb játékosának bizonyult.

Főleg a negyedik negyedben. Addig ugyanis négy pontos előnyre tett szert a vendég csapat, első sorban Griffinnek köszönhetően. A hajrában azonban beindult a Lakers henger. A hazaiak 41 pontjára mindössze 24 érkezett válaszként, amely egyértelműsítette a tényt, az angyalok városában még mindig a Lakers az úr – a palánk alatt mindenképp.

És Kobe Bryant még nem is játszott…

NBA alapszakasz, 1. játéknap:

Indiana Pacers–Orlando Magic 97–87
Miami Heat–Chicago Bulls 107–95
LA Lakers–LA Clippers 116–103

Ajánlott videó

Olvasói sztorik