Sport

Idén újra „Köszi Anyu!”

köszi anyu (köszi anyu)
köszi anyu (köszi anyu)

Az ötkarikás játékok nemzetközi partnere, a Procter&Gamble idén is útjára indítja globális „Köszi Anyu!” kampányát, mely a sportolók mögött álló édesanyákat helyezi középpontba azáltal, hogy köszönetet mond nekik.

A cég nem először indította el ezt a kapmányt. A P&G filozófiája ugyanis az, hogy amikor egy sportolóra tekint, azt a sikerekhez vezető, hosszú utat is látja, amelyen édesanyja kísérte őt végig. Így amikor a vállalat egy sportolót támogat, az édesanyjukat is ünnepli.

A P&G támogatja a fiatalok sportolását, így eddig körülbelül 8 millió dolláros támogatást nyújtott világszerte, ráadásul a támogatott sportolók összesen 3 világcsúcsot állítottak fel, 42 aranyérmet, 28 ezüstérmet, 15 bronzérmet nyertek a Londoni Olimpiai Játékok 17 napja alatt.

A „Köszi Anyu!” kampány célja, hogy az olimpikonok sikerei mögött álló édesanyák szerepére hívja fel a figyelmet. A kisfilm, melyet azóta több mint 21 millióan láttak, 2012-ben elnyerte a legjobb reklámfilmnek járó díjat a kreatív Emmy díjkiosztó gálán Los Angelesben. A 2014-es téli olimpiára pedig újra előtérbe került a “Köszi Anyu”, ugyanis a világ minden tájáról támogatnak olimpiai sportolókat.

A P&G és márkái neves nagykövetekkel dolgoznak együtt: a többi között Lindsey Vonn olimpiai aranyérmes síző, Alexander Ovechkin orosz jégkorongozó és Sven Kramer aranyérmes gyorskorcsolyázó is a program egyik arca lesz.

Itthon a “Köszi, Anyu!” sport nagykövete Szabó Milán Gábor sífutó és édesanyja lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik