Sport

Tönkreverték a magyar liga rögbi-válogatottat

magyar rögbi válogatott (magyar rögbi válogatott, )
magyar rögbi válogatott (magyar rögbi válogatott, )

Első mérkőzésén 90-0-s vereséget szenvedett a nemzeti csapat Görögországtól vasárnap, a Margitszigeten.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a kilencvenpontos vereség a játékosok tudás- és tapasztalatkülönbségét tekintve reális, mert a görögök közül nyolcan is az ausztrál profi bajnokságban szerepelnek.

“Sejtettük, hogy valami ilyesmi lesz a vége, de sajnálom, hogy egyetlen pontot sem szereztünk. Ilyen tudású csapat ellen játszani felér száz edzéssel. Biztos vagyok benne, hogy egyszer még büszkék leszünk arra, hogy részesei voltunk a magyar ligarögbi első hazai meccsének” – mondta a mérkőzés után Mézes Bálint, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Habóczki Zsolt, a sportági szövetség elnökségi tagja elmondta: a szövetség ezzel a mérkőzéssel szeretné megmutatni és felhívni a figyelmet a liga rögbi létezésére. A sportág technikailag és játékstílusban is közel áll a 7-es rögbihez, amely már olimpiai sportág, így a szövetség szerint egy sikeres ötkarikás csapat tagjai is kikerülhetnek a liga rögbiben edződő fiatalokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik