Sport

Most is remekeltek a magyarok

kendo (kendo)
kendo (kendo)

A magyar küldöttség három arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel a nyolcadik helyen zárt a küzdősportok szentpétervári világjátékán, amely szombaton fejeződött be.

A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a magyarok ezzel felülmúlták legutóbbi teljesítményüket, ugyanis 2010-ben Pekingben egy aranyat, három ezüstöt és három bronzot szereztek.

“Azt tudtuk, hogy az oroszok nagy világversenyt fognak rendezni, mégis minden várakozásunkat felülmúlták” – mondja Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, aki a Magyar Kick-Boksz Szövetség elnöke és a Nemzetközi Kick-Boksz Szövetség alelnöke is egyben.

“Az esemény előtt abban bíztam, hogy a legjobb 15-20-ban végez a magyar csapat. Csak felsőfokon tudok beszélni a versenyzőinkről. Külön öröm számomra, hogy a kick-bokszosok két arannyal és egy ezüsttel járultak hozzá a magyar küldöttség közös sikeréhez”.

A sportvezető kifejtette, a szentpétervári eredmények és a nyári, kolumbiai világjátékokon elért sikerek jól szemléltetik, hogy a nem olimpiai sportágak hasznos, eredményes és méltó tagjai a hazai versenysportnak, valamint a kormányzat sportstratégiájában megfogalmazott egészséges életmódra való nevelésből is kiveszik a részüket.

A küldöttség tagjai közül múlt vasárnap Nyilasy Péter botvívásban, hétfőn Dubi Sándor kendóban volt második, míg pénteken a kick-boxosok szállították az érmeket: full contact szabályrendszerben Görbics Gábor győzött a 63,5 kilogrammos súlycsoportban, s ugyancsak nyert az úgynevezett pointfighting szabályrendszerben Gömbös László a 74 kilogrammos kategóriában, míg Veres Richárd másodikként végzett 63 kilogrammban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik