Sport

Tomori nem játszott, kikaptunk a braziloktól

kezilabda(210x140)(1).jpg (kézilabda, )
kezilabda(210x140)(1).jpg (kézilabda, )

A magyar női kézilabda-válogatott 28-26-ra kikapott Brazíliától a szombathelyi Provident Kupán.

Második mérkőzését játszotta a magyar együttes a hazai rendezésű felkészülési tornán, amely a debreceni világbajnokságra való finomhangolás egyik állomása. A pénteken hétgólos Tomori Zsuzsanna, illetve Vérten Orsolya is kihagyta a mérkőzést, előbbi fertőzés, utóbbi combsérülés miatt.

Hajdu János megbízott szövetségi kapitány a mérkőzés előtt azt mondta, nagyjából 60 százalékos állapotban van most a csapat és valóban, az első harminc percben dadogott a támadójáték rendesen. Nascimento góljaival közben szárnyaltak a brazilok, volt, hogy négy találattal is vezettek a dél-amerikaiak, de a félidőben 12-13-at mutatott az eredményjelző.

A második felvonás nagy részében hárommal vezettek a brazilok, akiket a meglepően sokat ültetett, ám így is remeklő Nascimento mellett a jó kapusteljesítmény is segített. Szucsánszki és Zácsik próbálták meg meccsben tartani az együttest, de egy perccel a vége előtt minden eldőlt, végül 28-26-re nyertek a vendégek.

Eredmény – Provident Kupa, 2. forduló

Magyarország – Brazília 26-28 (12-13)

Vége, 28-26-ra kikaptunk a braziloktól.

II. FÉLIDŐ:

56-60. PERC: Szamoránsky dobását is védi Arenhart. Kiss is védett, Nascimento nem tudta növelni góljai számát, Hajdu János pedig időt kér. Nem sikerült kihasználni az időkérés utáni első támadást, sőt, Nascimento test mellől betalál (24-27). Eldőlt? Talán nem, Görbicz szélről eredményes, de már két percen belül vagyunk (25-27). Úgy fest ennek vereség lesz a vége, újabb brazil dobás köt ki a magyra kapuban (25-28). Orbán harcolt ki egy hetest, Szucsánszki pedig nem hibázott (26-28). Vége!

51-55. PERC: Zácsik átlövésből, Rodriguez egy védővel a nyakán talál be (23-25). Egy belemenés után nálunk a labda, majd a bejátszást követően Vincze csökkenti a hátrányt egyre (24-25). Görbicz visszatért a pályára. Rocha pörgetett a kapuba a szélről (24-26). A kapusokon dőlhet el, most Arenhart járt túl Kovacsics eszén.

46-50. PERC: Kiss védéssel tért vissza a pályára, majd egy oda-vissaz labdaeladás után Kovacsics köszönt be (19-21). Rodriguez találta meg a rést a pajzson, de Czifra is hasonlóan tett a túloldalon (20-22). Ezaz! Labdaszerzés után Vincze csökkenti minimálisra a különbséget (21-22). Időt kért Brazília. Piedade háttal a kapunak talált be (21-23). Szucsánszki hetesből dobja meg az ötödiket, de Rodriguez úgy látszik belejött a játékba (22-24).

41-45. PERC: Zácsik ismét, kellett ez a gól nagyon (15-17). Amorim a rövidbe dobott (15-18). Szucsánszki szerzi meg az első akciógólját (16-18). Nascimento vágott be egy újabb hetest, de Szucsánszki megint eredményes (17-19). Quintino találatára Zácsik válaszolt átlövésből (18-20). Herr kapott ismét egy védhető gólt, le is cserélték (18-21).

36-40. PERC: Miután letelt a kiállítás, Zácsik gondolt egyet és a levegőben úszva bombázott a kapuba, majd egy belemenés után megkaptuk a labdát, majd egy végletekig kijátszott támadás végén a falba belépő Triscsuk volt eredményes (14-15). Czifra ellen ítéltek hetest, Nascimento pedig könyörtelen (14-16). Kimaradt helyzetek mind a két oldalon, majd Rodriguez érdekes góljával szöknek tovább a brazilok (14-17).

31-35. PERC: Cserék a kapuba: a remeklő Pessoát Arenhart váltja, Kiss Évát pedig Herr. Egyből kiharcoltak a vendégek egy hetest, Nascimento vágta be (12-14). Szucsánszkit egy torkos után küldik ki 2 percre. Brazil kapufát magyar labdaeladás követett. Nascimento most a szélről eredményes (12-15).

12-13 az állás a szünetben.

I. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Ezaz! Egy labdaszerzés után Vincze vitte végig az akciót (10-11). Piedade fordult le Triscsukról, aztán a magyar játékos harcolt ki egy hetest, de Görbicz dobását is fogta Pessoa (10-12). Na, Szucsánszki most hetesből eredményes (11-12).Cavaleiro talpról dobott egy nagy gólt, de Szucsánszki a léc segítségével bevágott egy időntúli hetest (12-13).

21-25. PERC: Szééép! Bulath, Zácsik, Bódi volt a labda útja, utóbbi a sarokból lőtte ki a hosszú felsőt (8-10). Időkérés. Szekeres lövését spárgázta ki Pessoa. Egy brazil találat után Pessoa védett ismét (8-11). Egy ellépett vendégakció után Bódi kapta a falban a labdát (9-11).

16-20. PERC: Nascimento hetesből szerzi az ötödik találatát (6-10). Görbiz most kihagyott egy hetest, a kapus visszavetődve védett. Labdát szereztünk egyből, de az egyik visszaérő játékos lelopta Szucsánszki kezéből a labdát. Nagyon gyorsak a brazilok. Kiss Éva védett. Először találtuk meg Szamoránskyt (7-10).

11-15. PERC: Kovacsics ismét mellé dobott, majd egy szép figura végén tovább növeli előnyét Brazília (4-6). Egy brazil védés és egy Nascimento-gól után már három van közte (4-7). Ismét kissé csapkodó volt a játék, egy-egy gól esett mind a két oldalon (5-8). Da Silva második gólja után kér időt Hajdu János (5-9). Az időkérés után Vincze harcolt ki egy hetest, Görbicz a szokásos magabiztossággal bombáz az alsó sarokba (6-9).

6-10. PERC: Amorim dobott kapufát. Kapotikus jelenetek, majd egy eladott magyar labda után Nascimento egyenlít (3-3). Ideje lenne rendezni a sorokat, egy újabb elrontott támadás végén ismét Nascimento mattolta Kiss Évát (3-4).Soós egyenlített, majd egy labdaszerzés után Kovacsics vehette volna vissza az előnyt, de mellé dobott (4-4). Amorim szakadt el az emberétől (4-5).

1-5. PERC: Fehérben a magyarok, sárgában a brazilok. Az első támadásból Triscsuk harcolt ki hetest, Görbicz pedig ott kezdte, ahol tegnap befejezte (1-0). Triscsuk most maga fejezett be egy akciót, a találat emberelőnyben esett (2-0). Egy szép kínai figura végén Nascimento szépít, de Bódi egy ejtéssel azonnal válaszolt (3-1). A brazilok góljára Görbicz felelt volna, de a kapus védte az átlövését (3-2).

A brazilok pénteken 17-10-es félidő után 32-23-ra verték Horvátországot.

Köszöntünk mindenkit, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Most épp a himnuszok mennek.

Előzetes: Pénteken az utolsó pillanatokban engedte ki a markából a győzelmet a női kézilabda-válogatott, 28-28-at játszott Hajdu János csapata a tartalékosan kiálló északi gárdával. Voltak biztató periódusai az együttesnek, amely szombaton Brazíliával csap össze a Provident Kupán.

Tomori Zsuzsanna és Vérten Orsolya is kihagyja a meccset: az átlövő fertőzéssel bajlódik, a balszélső pedig combhúzódás miatt marad távol.

„A csapat jelen pillanatban 60 %-os formában van, a játékosoknak össze kell érni, sok munka vár még ránk. A norvégok ellen próbálgattuk a variációs lehetőségeinket, ezért is cseréltem ilyen sokat. A védekezésünkben még sok hiba van, de azon dolgozunk, hogy egyre kevesebb legyen.

A brazilok nagyon erős, dinamikus kézilabdát játszanak. Nehéz mérkőzésre, folyamatos küzdelemre számítok. Lépésről lépésre kell előre haladnunk, hogy a felkészülés végére, a világbajnokságra megfelelő állapotba kerüljön a csapat” – mondta Hajdu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik