Sport

Babos menetel az újabb tornagyőzelem felé

Babos Tímea (babos tímea, )
Babos Tímea (babos tímea, )

Harmadik mérkőzését, a negyeddöntőt is megnyerte Timi a saguenayi 50000 dolláros ITF-versenyen, két szettben nyert Jessica Pegula ellen. A mérkőzés 1 óra 16 percig tartott.

„Örülök a mai győzelemnek! Kicsit izgultam a mai meccs miatt, Pegula kellemetlen ellenfél. De szerencsére megoldottam a mai feladatot. Nagyon jól szerváltam, bréklabdáig sem jutott az ellenfél. Várom az elődöntőt”– nyilatkozta Timi a negyeddöntőt követően.

A 42 perces első játszma rendkívül kiegyenlített, szoros csatát hozott. Az 1. helyen kiemelt magyar játékos szinte hibátlanul adogatott, öt ászt ütött, kettőshibája pedig nem volt. De Pegula sem panaszkodhatott a szerváira, 5:5-ig lépést tartott Timivel, igaz a meccs elején bréklabdát kellett hárítania – olvasható a babostimea.hu-n.

A döntőbe jutásért játszhat Babos
Fotó: MTI

A 20 éves magyar játékos aztán 6:5-nél 40-0-ra elhúzott fogadóként. Amerikai ellenfele két szettlabdát ugyan hárított, de a harmadik esélyt már kihasználta Timi, lezárta a játszmát.

A második szettben a saguenayi verseny első kiemeltje 3:2-nél újabb három bérlabdához jutott, ismét a harmadik lehetőséget használta ki (7:5, 4:2). Timi ezután hozta saját adogatását, így tett Pegula is (7:5, 5:3).

A végén a magyar három meccslabdához jutott, a második esélyt ki is használta. Timi így bejutott a legjobb négy közé, következő ellenfele a hetedik helyen kiemelt Onsz Dzsabúr lesz, aki 7:6, 2:6, 6:3-ra nyert a lengyel Marta Domachowska ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik