Sport

A Vasast verte a Szolnok

Kis Gábor (kis gábor, )
Kis Gábor (kis gábor, )

A Szolnoki Dózsa szoros mérkőzésen egy góllal győzött a vendég Vasas ellen a férfivízilabda ob I szombati játéknapján.

Szombaton este rendezték a vízilabda ob I. hatodik fordulójának rangadóját, amelyen az előző szezon nagydöntőse, a Szolnoki-Dózsa fogadta a TEVA-Vasast. Nem fogták vissza magukat a csapatok az első nyolc percben, a publikum hét gólt is láthatott az ezen a mérkőzésen debütáló, igen impozáns szolnoki uszodában – ekkor még a vendégek vezettek.

A második negyedben aztán már egyenlített a Szolnok, hogy aztán a harmadik felvonásban magához vegye a vezetést. A negyedik negyedben már 9-6-ra is vezetett a hazai csapat és ugyan visszajött egygólos hátrányra a Vasas, a fennmaradó 1 perc 11 másodperc már kevésnek bizonyult a döntetlen kiharcolására. Kis Gábor négy találattal vette ki a részét a győzelemből.

Nyert a BVSC, a Debrecen és az Eger is.

Eredmények – férfivízilabda ob I., 6. forduló

Debreceni VSE – Kaposvári VK 13-9 (5-1, 4-1, 3-5, 1-2)
legjobb góldobók: Chikó, Marnitz és Misics 3-3, illetve Kovács 3

ZF-Eger – PVSK-Füszért 16-6 (7-3, 4-2, 0-0, 5-1)
legjobb góldobók: Biros 4, illetve Czigány 4

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC – TEVA-Vasas 9-8 (3-4, 1-0, 3-2, 2-2)
legjobb góldobók: Kis Gábor 4, illetve Angyal, Fazekas és Steinmetz Á. 2-2

BVSC-Zugló – Hegyvidék-Ybl 16-7 (3-1, 4-3, 4-0, 5-3)
legjobb góldobók: Létay 4, illetve Ádám 3

A-HÍD Szeged VE – KSI SE 17-4 (5-1, 4-1, 4-1, 4-1)
legjobb góldobók: Szivós, Jansik 4-4, Tóth M. 3, illetve Marnitz, Hangody 2-2

OSC-Újbuda – Széchenyi Bank-FTC 8-11 (0-3, 5-4, 2-3, 1-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik