Sport

Veszélyben a 2014-es budapesti vízilabda Eb

kemény dénes (kemény dénes)
kemény dénes (kemény dénes)

A LEN váratlanul még idén 60 millió forintnak megfelelő euró elutalását kérte a magyar szövetségtől a 2014-es vízilabda Eb-rendezéséhez. Kemény Dénes szerint a szerbek elhappolnák előlünk a kontinenstornát.

Korábbi szövetségi kapitányunk a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában szólalt meg. Elmondása szerint a szövetség anyagilag a túlélésért küzd, mert a vb-győztes férfi válogatott jutalmazását is meg kell oldani.

Kemény Dénes kitálalt
Fotó: MTI

„Idén áprilisban kellett aláírnunk a végleges szerződést az európai szövetséggel a 2014-es budapesti Eb-ről, amelynek rendezési jogát még 2011-ben ítélték oda nekünk. A marketingjogok megvásárlására az állam adott korábban garanciát, nyoma viszont nem volt annak, hogy a LEN-nek már idén fizetnünk kellene érte 100 ezer eurót, mégis kérték. Mivel már a rendezési prezentáció előtt voltunk, aláírtam ezt, nem lett volna célszerű elkezdeni veszekedni velük, mert a LEN-kongresszuson elvehették volna a rendezést, hisz a szerb Sostar kapus ott ül az elnökségben és azonnal lecsapott volna a lehetőségre” – mondta el Kemény Dénes.

A háromszoros olimpiai bajnok edző kitért a futball mostani válságára is: „Nagyképűség lenne most összehasonlítani a magyar pólóedzők és a focitrénerek felkészültségi szintjét, tudását. Nyilván vízilabdában sokkal kisebb a konkurencia világszinten is, mint a labdarúgásban, ám ez a különbség 50 éve is megvolt, viszont akkor a két sportág magyar képviselői egyaránt ott voltak az élmezőnyben. Tehát könnyen lehet, hogy edzőképzés terén a futball nemzetközi mezőnye előrébb tart, mint mi – pólóban ezt nem érzékelem, az eredményekből sem. A fociban viszont az eredmények azt mutatják, hogy valami nincsen rendben a képzés körül.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik