Sport

Lendületben maradna az ETO

győri audi eto kc (győri audi eto kc, )
győri audi eto kc (győri audi eto kc, )

Szombat este a Győri Audi ETO KC a román Baia Mare ellen lép pályára a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A címvédő múlt szombaton szinte megalázta a Hypo NÖ-t, a 41-22-es eredmény az osztrák csapat történetének legsúlyosabb vereségét jelentette. Most viszont Szűcs Gabriella nagybányai klubja lesz az ellenfél. A Baia Mare vereséggel kezdett, a német Thüringer HC-tól kapott ki 36-29-re.

A győriek mindössze egy játékost nélkülöznek majd szombaton: csak Hornyák Dóra nem léphet pályára.

Fotó: MTI

“Elég sűrű ez a hetünk, az Érd elleni mérkőzésre is komolyan készültünk, 100%-osan kellett koncentrálnunk, és azóta csak egy napunk volt edzeni. A péntek teljesen elmegy az utazással, kicsit biztosan fáradt is lesz a csapat. A tervek szerint pénteken megérkezés után nem fogunk edzeni, inkább szombat reggel tartunk egy átmozgatást. De összességében a csapatunk kész a mérkőzésre, és mindenképpen szeretnénk hazahozni a két pontot Nagybányáról” – mondta Ambros Martin, az ETO trénere.

A román együttes sportigazgatója, Daniel Kotecz lépésről-lépésre szeretné megvalósítani álmát.

“Rendkívül boldogok vagyunk, hogy sikerült kvalifikálnunk magunkat a BL-csoportkörbe. Pechünkre a “halálcsoportba” kaptunk besorolást.A célunk az, hogy pontokat szerezzünk ebben a nehéz csoportban, és akár továbbjussunk a következő körbe vagy pedig a Kupagyőztesek Európa-kupájában folytathassuk. Reménykedünk a győzelmekben, különösképp otthon, ahol több mint 2500 szurkoló támogatását élvezzük.”

A 19 órakor kezdőd mérkőzésról a Sport24 élő, szöveges tudósításban számol be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik