póta georgina (póta georgina, )
Sport sport

A helyükön maradtak magyar pinyósok

A magyar női asztalitenisz-válogatott az ötödik helyen végzett a schwechati Európa-bajnokság csapatversenyében, miután a hétfői helyosztón magabiztosan, 3-0-ra megverte a fehéroroszokat. A férfiak a tizenhatodikak lettek.

Téglás Péter együttese, amelynek Pergel Szandra is tagja volt, első meccsén, szombaton 3-0-ra kikapott a románoktól – akik hétfő délután döntőt játszottak a németekkel – majd vasárnap 3-2-re legyőzte a lengyeleket. A csapat gyakorlatilag igazolta a papírformát, ugyanis az ötödik helyen áll a kontinentális ranglistán. Az aranyérmet a németek szerezték meg, miután 3-1-re legyőzték Romániát.

A második vonalban szereplő magyar férfi együttes a 16. lett, mivel utolsó meccsén 3-2-es vereséget szenvedett a szlovákoktól.

A csapatversenyek hétfői zárása után kedden megkezdődnek az egyes és páros küzdelmek az Európa-bajnokságon: egyelőre egyesben és párosban is három-három magyar játékos van a főtáblán, a többiek a selejtezőből harcolhatják ki a feljutást. A kedden rajtoló selejtezős küzdelmeket követően a főtáblás csaták – egyesben és párosban is – péntektől lesznek. Az Eb vasárnap zárul.

Eredmények – asztalitenisz-Eb

nők, az 5. helyért:

Magyarország-Fehéroroszország 3-0
Póta Georgina-Viktorija Pavlovics 3-1 (2, -9, 8, 8)
Lovas Petra-Alekszandra Privalova 3-0 (12, 9, 8)
Madarász Dóra-Marija Kucsuk 3-1 (-9, 10, 5, 9)

férfiak, a 15. helyért:
Szlovákia-Magyarország 3-2
Thomas Keinath-Fazekas Péter 3-2 (5, -4, -10, 7, 6)
Samuel Novota-Lakatos Tamás 3-1 (-7, 8, 11, 8)
Peter Sereda-Kosiba Dániel 2-3 (-6, 7, -7, 4, -9)
Novota-Fazekas 1-3 (-7, -11, 9, -9)
Keinath-Lakatos 3-1 (-8, 1, 4, 6)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.