Sport

Áll a bál a mozgássérülteknél

Levélben szólította fel kilépésre a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tagszervezetét, a Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetségét (FMSZ), mivel az nem tud elszámolni az állami pénzekkel és a kapcsolatot is megtagadta.

Gömöri Zsolt az MPB elnöke levélben fordult tagszervezetük az FMSZ elnökségéhez, amelyben felszólította azt, hogy a vezetősége “kezdeményezze az MPB tagsági jogviszony kilépéssel történő megszüntetését”.

Indoklásként súlyos szavak is papírra kerültek. Mindamellett, hogy az év elejétől az FMSZ vezetősége semmilyen formában nem hajlandó együttműködni az MPB-vel – nem jelennek meg az elnökségi üléseken, stb. -, “nem csak a 2012 évi támogatással nem tudott elszámolni, de a 2013 első harmadára biztosított támogatási összeg felhasználásáról megfelelő értékű számlákat nem tud bemutatni”.

A levélben azt is nehezményezi az MPB elnöke, hogy a “helyzetet súlyosbítja, hogy az együttműködés helyett az FMSZ vezetése nagy energiát fektet az MPB lejáratására és belső levelezésein túl közösségi oldalakat is felhasznál erre a célra.”

Gömöri október 17-ig adott lehetőséget az ellenzékbe vonuló renitens tagszervezetnek, hogy érdemi lépéseket tegyen, ellenkező esetben az MPB elnöksége az FMSZ tagsági jogviszonyát minden bizonnyal tárgyalni fogja a soros elnökségi ülésén.

Meglehet azonban Gömöri levele csak vívó nyelven amolyan elővágás, hiszen az is előfordulhat, nem kell addig várnia. Az FMSZ október 5-én tart ugyanis rendkívüli elnökségi ülést, amelynek két témája van: a szövetség jelenlegi helyzete és a szövetség tagsági kérdései…

Történelmileg 2012. március 09-én lépett fúzióra a Magyar Parasport Szövetség (MPSZ) és a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége (MLMS) és ők alkotják a Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetségét (FMSZ).

Mit lehet erre mondani? Keresd a pénzt…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik