Sport

Szentendrei karatésok útban az Eb felé

A nyári szünetben kezdte meg felkészülését a szentendrei Piramis Sportegyesület nyolc válogatott karatékája a Budapesten november 2-án megrendezésre kerülő 41. Wadokai Karate Európa-bajnokságra. A Magyar Szövetség 2006. után újra elnyerte a rendezés jogát, így hazai közönség előtt mérettetnek meg versenyzőink.

A Piramis SE karatésai nagyon szép sikereket tudhatnak maguk mögött, többen már többszörös Európa-bajnokok vagy helyezettek. Tóth Attila, az egyesület elnöke és karate szakosztályának vezető edzője elmondta, hogy a versenyzők már túl vannak az alapozáson, és jelenleg a „finomhangolást” végzik. A nagy verseny előtt még három hazai verseny vár rájuk. Az egyesület nemrég alakította ki és költözött új és minden igényt maximálisan kielégítő edzőtermébe, ahol remek feltételek várják a sportolni vágyókat. A karatésok jelenleg heti öt edzéssel és hétvégi edzőtáborokkal, illetve versenyekkel készülnek.

Kollár Eszter, a Szentendrét képviselő válogatott versenyzők egyetlen hölgy tagja az idén debütál a nemzetközi porondon. Elmondta, hogy rendkívül izgul, és reméli, hogy sikeresen helyt fog állni. Nagyon szeretne a dobogóra felállni, és van egy titkos vágya is.
A versenyre készülő karatékák az év első felében megrendezett háromfordulós Magyar Bajnokságon elért eredmények alapján kvalifikálták magukat a válogatott soraiba kata – formagyakorlat és/vagy kumite küzdelem versenyszámokba.

A versenyzőink:
Kollár Eszter U14 egyén kata és kumite
Kollár András kadet egyéni kata és csapat kata
Juhász Tamás Máté kadet egyéni kata, csapat kata és kumite
Szűcs Tamás junior egyéni kata és csapat kata
Bertalan Máté junior egyéni kata
Bereczki Roland U21 egyéni kata és csapat kata
Herczeg Balázs felnőtt egyéni kata és csapat kata
Tóth Péter felnőtt egyéni kata és csapat kata

Az egyesület új edzőtermében szeretettel vár minden érdeklődő gyermeket és felnőttet egyaránt ovi karate, ovi torna, ifjúsági és felnőtt karate, zenés női torna edzéseire.
Edzőterem címe: Rózsa utca 8.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik