Sport

Hanga még nem élt át ehhez hasonlót

Hanga-Adam(960x640)(1).jpg (Hanga Ádám)
Hanga-Adam(960x640)(1).jpg (Hanga Ádám)

A magyar válogatott kosárlabdázó még nyolc hétig harcképtelen lesz. Nem épül fel a spanyol bajnoki rajtra.

Csaknem két hónapig nem léphet még pályára Hanga Ádám, a spanyol élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban és az Euroligában szereplő Laboral Kutxa Vitoria magyar válogatott légiósa.

A klub pénteken a honlapján tette közzé, hogy a júliusban térdműtéten átesett 24 éves játékos nem épült fel – noha korábban azzal számoltak, hogy a bajnoki rajtra rendben lesz -, és a csütörtöki orvosi vizsgálat eredményeként további nyolc hétig nem kosárlabdázhat. A hivatalos honlap híre szerint csontödémát találtak a térdében.

“Egy hét kivételével az egész nyarat Vitoriában töltöttem, hogy mielőbb vissza tudjak térni” – nyilatkozta az MTI-nek Hanga Ádám. “Minden feladatot elvégeztem, amit mondtak, sokat dolgoztam. Nem nagy fájdalomról van szó, de annak sem szabadna lennie. Csalódott vagyok, de ez meg elszántabbá tesz.”

Hanga hozzátette, pályafutása során még nem élt át ehhez hasonlót, most azonban azt tekinti feladatának, hogy ebből a helyzetből a legtöbbet kihozza, s ezt meg is fogja tenni

Hanga a legutóbbi idényt az élvonalból kiesett Manresánál töltötte. A kontinenselitet felvonultató Euroligában szereplő háromszoros spanyol bajnok és hatszoros kupagyőztes Kutxa az előző szezonban második helyen zárta a spanyol alapszakaszt, a rájátszásban azonban már a negyeddöntőben kiesett.

Hanga átigazolásáról a nyáron azt mondta, hogy a szakmai kihívás motiválta és nem az, hogy minél több pénzt keressen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik