Sport

Hazaérkezett a négyesfogathajtó-Eb

lázár vilmos (fogathajtó, fogathajtás, lázár vilmos, )
lázár vilmos (fogathajtó, fogathajtás, lázár vilmos, )

Az ünnepélyes megnyitó csaknem kétórás műsorával vette kezdetét csütörtökön a nyolcadik, izsáki négyesfogathajtó Európa-bajnokság.

Elsőként Mondok József polgármester, egyúttal a szervezőbizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki ígéretet tett arra, hogy a Bács-Kiskun megyei település kiváló házigazdája lesz az Eb-nek, a 29. Sárfehér Napok rendezvénysorozata pedig kiváló szórakozást nyújt majd az érdeklődőknek, akik így nemcsak sportélményekkel gazdagodhatnak.

“A négyesfogathajtó-Eb hazaérkezett Magyarországra. 1971-ben Fülöp hercegnek, a nemzetközi szövetség akkori elnökének felkérésére Budapest adott otthont az első kontinensviadalnak, innen indult útjára a sportág sikertörténete. A nemzetközi szövetség négy évtized után kezdeményezésünkre ismét életre keltette ezt a nagyszerű sorozatot” – mondta köszöntőjében Lázár Vilmos, a magyar szövetség elnöke, kilencszeres világbajnok kettesfogathajtó.

A sportvezető kiemelte, Bács-Kiskun megye a magyar fogathajtás bölcsője, négy vb után ezúttal Eb-nek lesz házigazdája, itt hajtó és hozzáértő közönsége mindig egymásra talál.

Budai Gyula, a főtámogató Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy kevés annyira magyar sport van, mint a fogathajtás, s ezt fogják most ünnepelni Izsákon.

Az eseményt Fugli Károly, a nemzetközi szövetség elnökségi tagja, a fogathajtó szakbizottság elnöke nyitotta meg.

A nagy szélben és szemerkélő esőben megtartott megnyitón a szervezők néptáncosok, csikósok, bábolnai harsonások közreműködésével és lovaskocsi bemutatóval szórakoztatták a közönséget, továbbá jelképesen 2013 postagalambot engedtek szabadon, hogy az Eb jó hírét vigyék szerte a világban.

A kilenc nemzet 34 fogatát, köztük 11 korábbi világbajnokot felvonultató verseny pénteken a díjhajtással kezdődik, szombaton a maratonhajtással folytatódik és vasárnap az akadályhajtással zárul.

Két ló nem felelt meg az állatorvosi vizsgálaton

Összesen 175 ló érkezett a vasárnapig tartó, izsáki négyesfogathajtó Európa-bajnokságra, közülük kettő nem felelt meg a csütörtöki állatorvosi vizsgálaton. A csak egyéniben érdekelt Galbács Ferenc Vili nevű lova és az osztrák csapattag, Ewald Wurm Ello névre hallgató négylábúja nem kapott rajtengedélyt, így ez a két versenyző négy-négy lóval kénytelen végighajtani a három napot, cserére nem maradt lehetőségük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik