A kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájában olimpiai ezüstérmes, a játékok óta pedig egészen a vb harmadik mérkőzéséig veretlen ceglédi versenyző csalódottan, mégis nagyon önkritikusan értékelte az azeri Haszan Alijev elleni mérkőzését (2-5).
“Nagyon sajnálom ezt a meccset, a vb-ken valamiért nem jön össze az érem – mondta az MTI-nek Lőrincz Tamás. – Háromszor is hibáztam, egy talán még belefért volna, de ennyi nem.”
A 27 éves, kétszeres Európa-bajnok sportoló elmondása szerint nagyon magabiztos volt a korábban 60 kilóban világbajnok Alijev ellen, s végig irányította a mérkőzést, ám riválisa szépen kontrázta őt meg.
Lőrincz Tamás nem bírt azeri ellenfelével
Fotó: MTI
“Az emelésnél nem kellett volna megpróbálnom a dobást, éreztem, hogy nagyon rám van tapadva, de azt gondoltam, meg tudom csinálni. Persze most már könnyű így utólag, de jobb lett volna hagyni, vagy valami mást csinálni, mert végig én mentem előre, később ki tudtam volna tolni, neki pedig nem lett volna akcióra esélye” – mondta a ceglédiek klasszis versenyzője.
Az utolsó másfél percben ő is érezte, hogy ellenfele passzív, ám mégsem csodálkozott azon, hogy az azeri leléptetését jelentő harmadik intés elmaradt:
“Az az igazság, hogy ilyen nagy különbségnél nem nagyon szoktak leléptetni. A végén, amikor két másodperccel a vége előtt kilépett Alijev, tudtam, hogy nem fogják inteni. Az akció után láttam a testvéremet, ahogy örült, de legszívesebben mutattam volna neki, hogy ne nagyon örüljön” – emlékezett vissza szomorúan a meccs utolsó periódusára az idén Tbilisziben ellenállhatatlan birkózással Eb-győztes kötöttfogású.
Lőrincz Tamás a vigaszágon sem folytathatta a küzdelmet, miután az ellene erejével teljesen elkészült azeri a húsz perccel később kezdődött elődöntőjében már mozogni is alig tudott és nagyon simán kikapott az orosz Iszlam-Beka Albievtől.
A vasárnap esti éremcsatározásokban ugyanakkor lesz magyar versenyző, miután Deák Bárdos Mihály a harmadik helyért lép majd szőnyegre a kazah Numahan Tinalijev ellen a 120 kg-osok között, várhatóan 20.15 óra körül.