Sport

Módos Péter a bronzért küzdhet

módos péter (módos péter)
módos péter (módos péter)

Módos Péter kikapott a kötöttfogásúak 55 kilós súlycsoportjának negyeddöntőjében a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság pénteki napján.

A londoni olimpia bronzérmesénél már a meccs elején frissebben mozgott észak-koreai riválisa, a vb-ötödik Jun Von Csol, aki előbb egy mögékerüléssel szerzett kétpontos előnyt, majd a szigetvári sportoló akcióját megkontrázva eldobta a 25 éves magyart (0-5). Nem sokkal később, 1:50 percnél egy újabb mögékerüléssel a technikai tust jelentő 7-0-s előnyre tett szert, ezzel véget vetett a meccsnek.

Módos Péter úgy vélte, hogy rendkívül sokat kivett belőle az első meccse, amikor az iráni ellen nyert, emiatt fáradtabb volt Jun Vol Csolnál.


A bronz még összejöhet Módosnak
Fotó: MTI

“El kell ismerni, jobb volt az észak-koreai. De bízunk benne, hogy döntőbe jut, nem is tűnik lehetetlennek, mert igen erős, ráadásul az orosz nagyon elfáradt a negyeddöntőben” – mondta Struhács György, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya. 

A szakvezető várakozásainak megfelelően az észak-koreai birkózó bejutott a fináléba, mivel szintén technikai tussal legyőzte orosz riválisát az elődöntőben. Módos Péter így a vigaszágon folytatta a szereplést.

Ott a horvát Ivan Lizatoviccsal nézett farkasszemet, és igen hamar véget vetett a küzdelemnek. Közel másfél perces meddő tusakodás után a 25 éves szigetvári birkózó befogta ellenfele felsőtestét, földre rántotta, majd kétszer kiemelve megforgatta őt, így a két hárompontos akció technikai tusgyőzelmet eredményezett neki.

“Senki sem legyőzhetetlen. Van esélye Csontinak” – mondta Struhács György, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya Módos következő ellenfeléről, az orosz Ivan Tatarinovról.

Ha Módos győz az esti bronzmérkőzésen, akkor Eb-érmei – egy ezüst és két bronz -, valamint olimpiai bronza mellé immár vb-ről is lesz medálja.

A 72 kilós Németh Zsanett után a pénteki nap másik női birkózója, a 67 kg-os Godó Kitti is kiesett, miután legyőzője alulmaradt a negyeddöntőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik