A kontinentális szövetség (LEN) a keddi sorsoláson erősítette meg a hevesi várost az egyik ötcsapatos csoport küzdelmeinek színhelyeként, s osztotta el a 21 együttest. Az Egerhez hasonlatosan négy vetélytárs vár az újpestiekre is, míg a Szentes hatcsapatos társaságba került. Előbbiek az olasz Imperia otthonában vendégszerepelnek, utóbbi gárda pedig Manchesterben igyekszik kiharcolni a továbbjutást.
A selejtezőket november 29. és december 1. között bonyolítják le.
Az Euroliga új sorozatnak számít, amely a női pólósok korábbi két európai szériájának közös utódaként a Bajnokok Kupája és a LEN Kupa örökébe lép. A Bajnokok Kupája legutóbbi négyes döntőjét, az úgynevezett Final Fourt a magyar bajnok Eger rendezte meg, s negyedikként végzett.