A címvédő revansra készült a csabaiak ellen, ugyanis tavaly októberben a vendégek 3-1-re nyerni tudtak a Folyondár utcában. Nem kis tett volt az a győzelem, ugyanis azt megelőzően 2009 áprilisában nyert utoljára magyar csapat a Vasas Óbuda vendégeként, a BSE.
Ezúttal meggyőző játékkal rukkolt elő a házigazda, az első két szettet igen simán nyere Jókay Zoltán együttese. A harmadik felvonásban szépített ugyan a Békéscsaba, de a vége 3-1-es hazai siker lett.