Sport

A brit Tom Middleton lett Barcelona pókerbajnoka

póker (póker, )
póker (póker, )

Az European Poker Tour Barcelona főversenyén megérdemelt győzelmet aratott a brit Tom Middleton, aki a bajnoki cím mellé 942 ezer eurót is zsebre vághatott.

Magyar játékos nélkül rendezték az EPT Barcelona nyolcfős döntőjét, melyen a rendkívül tehetséges brit Tom Middleton szerezte meg a győzelmet – írja a Poker.hu.

Az 5300 eurós barcelonai főverseny nyolc döntőse hét különböző nemzetet képviselt. Két finn zsugás mellett, egy-egy francia, dán, görög, holland, brit és olasz játékos küzdhetett meg a több mint egymillió eurós fődíjért.

Chipleaderként a több napja folyamatosan élen álló Tom Middleton kezdhetett, aki a fináléban is végig dominált. Elsőként Andreas Christoforou, majd Eduard Bhaggoe és Benoit Gury távoztak, mindhárman így is több mint százezer eurót nyertek.

Aztán az egyik finn, Pasi Sormunen kiesésével már csak négyen maradtak, amikor is alkukötésbe kezdtek. Ez azonban meghiúsult, így jöhetett az izgalmas végjáték, melyben először Luca Fiorini, utána pedig a mérhetetlenül bunkó módon viselkedő Kresten Nielsen kényszerült távozni.

A Heads Upot a két esélyes, Middleton és a finn Kimmo Kurko játszhatták, ők viszont meg tudtak állapodni, az alku szerint a győztes 942 ezer, a második helyezett 750 ezer eurót érdemelt ki.

A bajnoki címet és a nagyobb összeget Middleton szerezte meg, miután ötös párja kitartott Kurko A-4 kombinációja ellen a T-6-7-K-8 boardon. A brit profi pályafutása legnagyobb győzelmét aratta, átszámítva közel 282 millió forintot nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik