Sport

Megmenekült a birkózás!

birkózás (birkózás, gelencsér barnabás)
birkózás (birkózás, gelencsér barnabás)

A birkózás maradt a 2020-as tokiói olimpia programjában - döntött vasárnap a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A birkózás a fallabdával és a baseball/softballal szemben győzött a szavazáson.

A szavazáson a birkózás 49, a közösen szereplő baseball/sofball 24, a fallabda pedig 22 voksot kapott. A mostani NOB-döntés a 2020-as mellett a 2024-es programban maradást is biztosítja.

A 2020-as olimpia műsorának kialakítása a NOB végrehajtó bizottságának februári ülésével kezdődött, melyen a testület tagjai az eddigi 26-ból 25 sportágat megtartásra, míg egyet – a birkózást – kivételre javasoltak.

Az ok az volt, hogy a NOB szerint a nemzetközi szövetségben (FILA) a női és a sportolói képviselet szinte teljesen hiányzott. Az első sokk után a FILA-ban lavinaszerű változások zajlottak le: megvonták a bizalmat az addigi elnök Raphaël Martinettitől, és ideiglenesen, majd véglegesen is a szerb Nenad Lalovicot bízták meg az elnöki teendőkkel. A közvélemény által erősen kritizált szabályokon is változtattak, méghozzá a támadó birkózás segítésével. Megszüntették a kétperces meneteket és a golyóhúzásos sorsolásokat. Ezentúl kétszer három percet birkóznak majd a felek, a pontok összeadódnak, s a bírók intésekkel büntetik a passzivitást.


Marad a tradicionális sportág
Fotó: AFP

A FILA ezek mellett úgy döntött, hogy a férfi és női birkózás közötti egyenlőtlenségek feloldása érdekében az olimpiai programban eddig szereplő hét-hét szabad- és kötöttfogású, illetve négy női súlycsoport helyett a jövőben, így már a 2016-os játékokon is minden fogásnem hat kategóriával szerepel majd.

A változások eredményt hoztak, a sportágnak – amely mindössze egyetlen egyszer, az 1900-as ötkarikás játékokon nem szerepelt műsoron – végül a fallabdával, valamint a közösen szereplő baseball/sofballal kellett “megküzdenie” az egyetlen fennmaradt helyért.

A kedvező NOB döntés utáni első világbajnokságnak szeptember 16. és 22. között a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont. Magyarországnak eddig 54 olimpiai érmet hozott és 19 bajnokot adott a sportág.

A fallabda olimpiai szempontból új sportágként jelentkezett, férfi és női tornát szeretett volna a játékokon, mindkettőben 32 versenyzővel.

A férfiak által játszott baseball 1992-ben, a nők által űzött softball pedig 1996-ban szerepelt először az olimpiai programban. A NOB 2005-ös döntése nyomán aztán mindkét sportág lekerült a 2012-es műsorról, majd 2009-ben külön-külön ismét pályáztak, de veszítettek a golffal és a rögbivel szemben. Mostani pályázatuk két nyolccsapatos, hatnapos tornát tartalmazott.

Örül a magyar szövetség elnöke

“Véleményem szerint sportágunk nem érdemelte meg, hogy ilyen sötét felhők gyűljenek fölé, de mindig is azt hangoztattam, hogy ez egy küzdősport, amely meg fog harcolni az olimpiai helyéért” – mondta az MTI-nek Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, aki a döntésről szóló híreket együtt várta többek között Struhács György kötöttfogású és Gulyás István szabadfogású szövetségi kapitánnyal, illetve Gáspár Tamással és Maróthy Istvánnal, a szövetség igazgatójával és szakmai alelnökével.

“Nagyon nehéz volt számunkra ez a pár hónap, és nagyon megviselt személy szerint engem is. Természetesen nagyon boldog vagyok a mai döntés után” – folytatta Hegedüs Csaba. Hozzátette: a NOB-ülés helyszínén, Buenos Aires-ben tartózkodó Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke annyit mondott neki, amikor a jó hírt közölte, hogy nagyszerű prezentációt tartottak a birkózás képviselői.

“Különösen örömteli ez a döntés, mivel néhány nap múlva kezdődik Budapesten a világbajnokság, amelyre Schmitt Pálon keresztül meghívtam a NOB leendő elnökét, és nagyon örülnénk neki, ha ez lenne az első sportesemény, amelyen megjelenik” – magyarázta Hegedüs Csaba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik