Eugene Jeter, az ukránok centere harcol a labdáért
Fotó: AFP
A tegnap kora délutáni találkozókon az ukránok folytatták eddigi jó szereplésüket. A német válogatottat tulajdonképpen a második negyedben verték meg, amit 24-14-re hoztak. A félidőre így kilenc pontos előnnyel vonulhattak a sárgakékek, amit a harmadik és a negyedik periódusban ellenfelük komolyabban még csak meg sem tudott közelíteni.
A szintén 14 óra 30 perckor rajtoló Montenegró-Bosznia-Hercegovina összecsapáson a bosnyákok dobáltak jobban és végül hat ponttal verték riválisukat.
A későbbiekben – az első és a második nappal ellentétben – nem született meglepetés. Kora este a belgák a briteket, Litvánia Lettországot verte, míg késő este Macedonia Szerbia, Franciaország pedig Izrael ellen diadalmaskodott.