Sport

Czuczor Márton 31 millió forintot kaszált Barcelonában

póker (póker, )
póker (póker, )

Amíg a főversenyen nem jött össze a nagy magyar eredménye Barcelonában, addig Czuczor Márton az egyik mellékversenyen a második helyig menetelt, amivel 105 ezer eurót nyert.

Hatalmas sikert ért el Czuczor Márton az European Poker Tour Barcelona kétezer eurós mellékversenyén. A magyar profi a második helyet szerezte meg, amivel 105 ezer eurót, kicsivel több mint 31 millió forintot nyert – írja a Poker.hu.

A barcelonai EPT főverseny mellett számos kisebb torna indult el, köztük a 2200 euró nevezési díjú No Limit Texas Hold’em is, melyre 363-an neveztek, amivel 704 ezer eurós nyereményalap alakult ki.

A legjobb 55 játékost díjazták, ahova bejutott Czuczor Márton is, de ő annál sokkal többre vágyott, mint egy sima kis pénzbeérés, így begyújtotta a rakétákat, és repülő üzemmódba kapcsolt.

Sorra ejtette ki az ellenfeleit a tornán, míg el nem érkezett a nyolcfős finálé, ahova a mezőny már az ő vezetésével jutott be. A verseny második napján jártak már ekkor, amikor is a hosszúra nyúlt játék miatt, elnapolták a befejezést.

A fárasztó menetet követően már csak hárman térhettek vissza, Czuczor volt a második, egy ismeretlen francia az első, míg mögötte 2010 világbajnoka, a kanadai Jonathan Duhamel volt rá nagy veszéllyel.

Szerencsére Czuczor kiejtette Duhamelt, majd ezután alkut kötött a francia Alain Roy-lyal, aminek értelmében 105 ezer eurót kaptak mindketten.

A bajnoki címért és további 13 ezer euróért játszottak tovább, amit sajnos már nem sikerült Czuczornak megszerezni. Az utolsó partiban ugyanis kilences párja elbukott ellenfele A-J-jával szemben, így végül be kellett érnie a második hellyel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik