Sport

Még senki nem csinált ilyet, pláne nem 64 évesen

Diana Nyad 53 órán keresztül úszott. Kubából indult és az amerikai partoknál ért célba. Mindezt 64 évesen. Elképesztő.

Szűk két hete még annak tapsoltunk, hogy a magyar hosszútávúszó, Mányoki Attila átúszta a La Manche-csatornát, és 10 óra és 47 perces idejével beállította a magyar csúcsot. Még az is pontosan tudja, mekkora teljesítmény 10 órán át hullámok között hánykolódni és haladni, aki medencében egyfolytában úszott már 30 percet.

Diana Nyad amerikai hosszútávúszó megérkezik Kubából a floridai Key Westre
Fotó: MTI

Mégis azt kell írjuk, Mányoki teljesítménye szimpla kis óvodai tesióra az amerikai Diana Nyadhez képest. Hát még ha azt is ideírjuk, nevezett hölgy augusztus 22-én múlt 64 éves!!! A néni lényegében születésnapi ajándékként négy kudarcba fulladt kísérlet után ötödszörre sikeresen átúszta a Floridai-szorost, azaz Kubából, Havannából 166 kilométert tempózott az amerikai Key West-i tengerpartig. Mindezt egyfajta világcsúcsként egyedüliként cápaketrec nélkül…

“Három üzenetem van. Az első az, hogy sohase adjuk fel. A második az, hogy az ember sosem túl öreg ahhoz, hogy az álmai után eredjen. A harmadik az, hogy ez egy egyszemélyes sportnak tűnhet, pedig csapatmunka” – nyilatkozott a parton Diana Nyad.

A szabályok szerint saját lábán kell szárazföldre lépnie.
Olykor ez a legnehezebb, ugyanis az 50 órányi hullámzástól “nincs fiksz talaj” az ember lába alatt

Fotó MTI

Na ja: a hosszútávúszót 51 fős legénység és öt hajó kísérte az úton, hogy megvédjék a cápatámadásoktól és a medúzáktól, illetve azért, hogy csillapítsák az erős áramlatokat.

Diana 35 évvel ezelőtt 1978-ban próbálkozott először az átúszással, míg legutóbb 2012 júniusában vágott neki, akkor a sok medúza és a viharos tenger miatt adta fel.

A hosszútávúszót edzője, Bonnie Stoll fogadja
Fotó: MTI

Több mint harminc évvel ezelőtt befejeződött élsportolói pályafutása során Nyad számos világrekordot állított fel: 1975-ben kevesebb mint nyolc óra alatt úszta körbe Manhattan szigetét, míg 1979-ben 165 kilométert úszott a Bahamákhoz tartozó Biminitől egészen Floridáig.

No, Attila, van még hova fejlődni…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik