Sport

Usain Bolt verhetetlen 200-on

usain bolt (usain bolt, )
usain bolt (usain bolt, )

A jamaicai sztársprinter nagyon simán nyerte meg a 200 méteres síkfutás döntőjét az atlétikai világbajnokságon.


Usain Bolt nagyon simán nyert
Fotó: AFP

Usain Bolt a selejtezőben még lazázott egy kicsit, ám az elődöntőben már sprintelt is egyet, a negyedik legjobb idővel jutott be Moszkvában a döntőbe. Adam Gemili és Warren Weir tűnt riválisnak, ám a rajtot követően egyértelművé vált, hogy Bolt megvédi a címét. A jamaicai végül 19.66-os idővel nyert, ami a világ idei legjobbja, még az is belefért a kisebb sérüléssel bajlódó atlétától, hogy kiengedett a végén. Weir futott be másodikként, míg az amerikai Curtis Micthell lett a harmadik. Bolt az első, aki zsinórban háromszor tudott 200-on nyerni. A hatszoros olimpiai bajnoknak ez volt a hetedik vb-sikere.

Vasárnap rendezik a 4×100-as váltó, ahol Bolt újabb elsőségre tör.

A férfi maratonfutást az olimpiai bajnok ugandai Stephen Kiprotich nyerte a Boston Marathon-győztes etióp Lelisa Desisa előtt. Nyolc év után először fordult elő, hogy kenyai futó ebben a számban nem állt dobogóra vb-n. Az elmúlt három kiírásban egyaránt kenyai győztese volt a maratonnak.

Szintén egy londoni aranyérmes, az etióp Meseret Dafer diadalmaskodott női 5000 méteren, ő ezen a távon 2007-ben már volt világbajnok.

A női 4×400-as váltóban a hazai közönség előtt szereplő oroszok legyőzték az utóbbi három vb-n legyőzhetetlen amerikaiakat.

A női magasugrásban is hazai győzelem született, azonban nem az olimpiai bajnok, címvédő Anna Csicserova – aki végül bronzérmes lett a spanyol Ruth Beitiával együtt -, hanem Szvetlana Skolina révén. 100 méter gáton sem tudott nyerni az olimpiai aranyérmes: az ausztrál Sally Pearson második lett a 22. születésnapját vasárnap ünneplő amerikai Brianna Rollins mögött.

Férfi gerelyben az Európa-bajnok cseh Vitezslav Vesely győzött.

Eredmények – atlétikai világbajnokság

Férfiak:

200 méter:
1. Usain Bolt (Jamaica) 19.66 másodperc
2. Warren Weir (Jamaica) 19.79
3. Curtis Mitchell (Egyesült Államok) 20.04

maraton:
1. Stephen Kiprotich (Uganda) 2:09:51 óra
2. Lelisa Desisa (Etiópia) 2:10:12
3. Tadese Tola (Etiópia) 2:10:23

gerely:
1. Vitezslav Vesely (Csehország) 87,17 méter
2. Tero Pitkämäki (Finnország) 87,07
3. Dmitrij Tarabin (Oroszország) 86,23

Nők:

100 méter gát:
1. Brianna Rollins (Egyesült Államok) 12,44 másodperc
2. Sally Pearson (Ausztrália) 12,50
3. Tiffany Porter (Nagy-Britannia) 12,55

5000 méter:
1. Meseret Defar (Etiópia) 14:50,19 perc
2. Mercy Cherono (Kenya) 14:51,22
3. Almaz Ayana (Etiópai) 14:51,33

4×400 méter váltó:
1. Oroszország (Julija Guscsina, Tatyana Firova, Kszenyija Rizsova, Antonyina Krivosapka) 3:20.19 perc
2. Egyesült Államok (Jessica Beard, Natasha Hastings, Ashley Spencer, Francena McCorory) 3:20.41
3. Nagy-Britannia (Eilidh Child, Shana Cox, Margaret Adeoye, Christine Ohuruogu) 3:22.61

magasugrás:
1. Szvetlana Skolina (Oroszország) 2,03 méter
2. Brigetta Barrett (Egyesült Államok) 2,00
3. Anna Csicserova (Oroszország) és Ruth Beitia (Spanyolország) 1,97-1,97

Videó – Usain Bolt győzelme:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik