Sport

Dicséretet kapott Magyarország

Párbajtőr csapat (férfi párbajtőr csapat, )
Párbajtőr csapat (férfi párbajtőr csapat, )

A Nemzetközi Vívó Szövetség technikai igazgatója szerint az egyik legjobban megrendezett világbajnokság volt a hétfőn este befejeződött budapesti.

“99 százalékban elégedett vagyok, és azt a maradék 1 százalékot is nehéz megfogni. Nem akarok túlozni, ezért csak annyit mondok, hogy minden idők egyik legjobban megrendezett vívó-világbajnoksága volt a budapesti. A 2010-es párizsi vb gyönyörű helyszínét tekintve ugyan felülmúlta a mostanit, azonban a versenypálya minősége és látványa a SYMA Csarnokban volt jobb.” – fogalmazott Ioan Pop, a Nemzetközi Vívó Szövetség technikai igazgatója a hétfőn este véget ért MOL Vívó Világbajnokságot követően.

Kétségtelen, kiváló döntésnek bizonyult, hogy a közönség amennyire lehetett közel kerülhetett a vívókhoz. A sportvezető dicsérte a világbajnokságot megelőző kampányt is: “A közönséget tekintve meg is volt az eredménye ennek a profi, érdekes, fantáziadús kampánynak, amelyben a vívók és a szurkolók is nagy szerepet játszottak. Az augusztusi kánikulában Budapesten aligha lehetett volna ennél több nézőt megnyerni. Nagyra értékelem, hogy nem horribilis összegekért, külön kommunikációs cégeknél készültek el a kampányelemek, hanem szinte minden része a szervezőbizottsághoz kötődik.” – fejtette ki.

Magyarország a 6. helyen zárt

A MOL Vívó-világbajnokság éremtáblázatának első helyén Oroszország végzett. Magyarország egy arany, egy ezüst- és négy bronzéremmel a hatodik lett.

Aranyérmet nyert a férfi párbajtőr-csapat, míg Szász Emese női-párbajtőr egyéniben, és Szilágyi Áron kard egyéniben pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. (Szilágyit beválasztották a Nemzetközi Vivó Szövetség (FIE) sportolói bizottságába is.)

Kerekesszékes vívóink közül Osváth Richárd ezüstéremmel nyert, míg a Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Hajmási Éva összetételű tőr-, illetve párbajtőrcsapat egy-egy bronzéremmel járult hozzá a magyar csapat sikeréhez.

Szlovenszky Lajos szakmai alelnök a magyar csapat szereplését úgy értékelte, hogy a magyar vívósport a világ élmezőnye mögött van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik