Sport

Várhelyi Anna: “A surranópályán versenyeztem”

várhelyi anna (várhelyi anna, )
várhelyi anna (várhelyi anna, )

Pénteken a kerekesszékes vívók szállítottak egy érmet a vívó-világbajnokságon. Várhelyi Anna pedig a nyolcadik lett.

Várhelyit a mostmár világbajnok búcsúztatta
Fotó: MTI

Az ötödik napig kellett várni az első magyar döntősre a Budapesten zajló MOL Vívó Világbajnokságon. Osváth Richárd a kerekesszékes tőrözők között az A kategóriában ezüstérmet szerzett, miután 15:7-re kikapott a kínai Ruyi Yetől a SYMA Csarnokban. Mató Gyula a 17., Juhász Tamás a 19. helyen végzett. A női kardozóknál Hajmási Éva Andrea a 11. lett.

“Boldog vagyok, nem valószínű, hogy ilyen lehetőség adódik még az életben, hogy ekkora csarnokban, hazai közönség előtt az aranyért vívhatok. Csodálatosak voltak a szurkolók is, kicsit sajnálom, hogy ez az ezüst nem csillog szebben. Ott ment el az asszó, amikor bemozdultam, és megintett a bíró, de nagyon örülök az eredménynek. Remélem, a lányoknak is lendületet ad a csapatversenyekre ez az eredmény!” – mondta Osváth asszója után.

Azt már a versenynap előtt valószínűsíteni lehetett, hogy elsősorban a kerekesszékeseknél van esély jobb eredményeket elérni. Női kardban a világranglista 110. helyén álló Várhelyi Anna a nyolcadik lett, ezzel felnőtt pályafutása legjobb eredményét érte el.

“Idővel biztos változik, de most még sajnálom, hogy lemaradtam az éremről. Az utóbbi két borzalmas szezonomat ez a világbajnoki szereplés megszépíti. Egész nap úgy vívtam, hogy nincs semmi veszítenivalóm, úszóhasonlattal élve a surranópályán versenyeztem. Ez az eredmény önbizalmat adhat a csapatversenyre!” – ezek már Várhelyi szavai, aki a későbbi aranyérmestől, az orosz Olga Harlantól kapott ki a negyeddöntőben 15-11-re.

Szombaton többek között Szilágyi Áron is pástra lép, reggel 9 órától a férfi kardcsapatok versenye következik. A Vasas olimpiai bajnoka már a MOL Vívó Világbajnokság előtt úgy nyilatkozott, hogy két érmet szeretne nyerni. A női tőrvívók csapatversenye is szombaton lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik