Sport
birkózás (birkózás, )

Birkózás: újabb változtatás az olimpiai tagságért

Megváltoztatják a birkózás súlycsoportjait a 2016-os riói olimpiára, így az eddigi négy helyett hat kategória lesz a nőknél, míg a férfiak kötött- és szabadfogásában hétről hatra csökken a súlycsoportok száma.

Fotó: AFP

A sportág nemzetközi szövetsége (FILA) annak érdekében tette korábban ezt a javaslatot – melyet pénteken elfogadott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) -, hogy ezzel is növelje a birkózás esélyeit az ötkarikás programban maradásra.

A változtatás révén mindhárom szakágban hat kategória lesz, s így kiegyenlítettebbé válik a sportágon belül a férfiak és a nők aránya, amelyet a NOB szorgalmaz.

A NOB végrehajtó bizottsága februárban úgy döntött, nem garantálja a sportág ötkarikás jelenlétét a 2020-as játékokon. Azóta a birkózás valamennyi képviselője minden követ megmozgatott, és ennek első eredménye az volt, hogy májusban a NOB vb a sportágat a fallabdával és a közösen pályázó baseball-lal és softball-lal együtt alkalmasnak tartja a részvételre.

A döntés azt jelentette, hogy a megnevezett három sportág maradt versenyben a NOB szeptemberi, Buenos Aires-i közgyűléséig, amelyen a tagok kiválasztják majd azt az egyet, amely bekerül a 2020-as olimpia műsorába.
A birkózás már az ókori játékokon, majd – az 1900-asat leszámítva – valamennyi újkori olimpián jelen volt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.