Sport

“Már csak le kell aratni a gyümölcsöt”

vívás (vívás)
vívás (vívás)

A csarnokok készen állnak, a pástok a helyükre kerültek, már csak a dekoráció kihelyezése van hátra és kevesebb mint 100 órán belül kezdődhet a vívó-világbajnokság a budapesti Syma Csarnokban.

Hétfőn kezdődnek a küzdelmek
Fotó: Northfoto

Csampa Zsolt, a hazai vívószövetség elnöke szolgált ezzel a helyzetjelentéssel az idei hazai sportélet egyik legkiemelkedőbb eseményének csütörtöki felvezető sajtótájékoztatóján, amely egyben a SportAgórán megtekinthető sportágtörténeti kiállítás megnyitója is volt.

“A magyarországi vívósport története” című tárlatot Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója méltatta, megemlítve, hogy a – nemzetközi sportági szövetség fennállásának századik évfordulóján sorra kerülő – centenáriumi világbajnokság nagyszerű alkalmat kínál a legeredményesebb magyar olimpiai sportág, illetve itthoni képviselőinek bemutatására.

A világbajnokságot érintve úgy fogalmazott, az NSK mint házigazda eszközökkel, létesítményekkel járult hozzá ahhoz, hogy a rendezés sikeres legyen.   

“Egy színvonalas kiállítást jöttünk ünnepelni, szerencsére van mit megmutatnunk vívóinknak és edzőiknek köszönhetően” – mondta Simicskó István sportért felelős államtitkár.  

“Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy Magyarország sikeresen tud megrendezni nagy sporteseményeket” – szögezte le, megemlítve még: az ország elismertsége is, hogy centenáriumi világbajnokságnak adhat otthont.

A tájékoztatón elhangzott, hogy az integrált világbajnokságon, melyen az épek mellett kerekesszékesek is versenyeznek, 106 országból mintegy 1100 vívó vesz majd részt.

Csampa Zsolt Szlovenszky Lajos szakmai alelnököt idézte, aki korábban úgy fogalmazott: “Ha a munka el van végezve, már csak le kell aratni a gyümölcsét“.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik