Sport

Idén még nem ugrottak ekkorát

Renaud Lavillenie (renaud lavillenie, )
Renaud Lavillenie (renaud lavillenie, )

A világ idei legjobbjával, 6,02 méteres eredménnyel a francia Renaud Lavillenie nyerte a férfi rúdugrást az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat tizenegyedik versenyének második napján, Londonban.

Ugyancsak az év eddigi legjobbjával rukkolt ki Shelly-Ann Fryser-Pryce is 100 méteren, mégsem ő győzött. A jamaicai sprinter az előfutamban faragott az ez évi eddigi legjobbon 10.77 másodperces eredményével, a döntőben viszont – amelyet már permetező esőben rendeztek – csak 10.94-et futott, s ezzel negyedik lett. Győzött a nigériai Blessing Okagbare 10.79-es Afrika-rekorddal.

Az Olimpiai Stadion közönsége az egyik nagy kedvencének, Mo Farahnak is tapsolhatott, aki biztosan nyerte meg a férfiak 3000 méteres versenyét.

A Gyémánt Liga-sorozatnak nyolcmillió dollár az összdíjazása. A 14 versenyből álló széria két döntőjére augusztus 29-én Zürichben és szeptember 6-án Brüsszelben kerül sor.

A programban 32 szám szerepel, minden számot hétszer rendeznek meg. A győztesek négy, a második helyezettek két, a harmadikok egy pontot kapnak, a fináléban a pontszámok megduplázódnak. A számonkénti siker 7600 eurót ér, az összetett győzelem pedig 30 500 eurót.

Eredmények – Gyémánt Liga, London

férfiak:
3000 m: Mo Farah (brit) 7:36.85 p
110 m gát: David Oliver (amerikai) 13.20 mp
400 m gát: Michael Tinsley (amerikai) 47.98 mp
3000 m akadály: Brimin Kiprop Kipruto (kenyai) 8:06.86 p  
távolugrás: Alekszandr Menykov (orosz) 8,31 m

nők:
100 m: Blessing Okagbare (nigériai) 10.79 mp
200 m: Allyson Felix (amerikai) 22.41 mp
400 m: Christine Ohuruogu (brit) 50.00 mp
100 m gát: Sally Pearson (ausztrál) 12.65 mp
rúdugrás: Renaud Lavillenie (francia) 6,02 m
távolugrás: Katarina Johnson-Thompson (brit) 6,46 m
súlylökés: Valerie Adams (új-zélandi) 20,90 m
gerelyhajítás: Christina Obergföll (német) 65,61

Pénteki győztesek:

férfiak:
100 m: 1. Usain Bolt (jamaicai) 9.85 mp
200 m: 1. Warren Weir (jamaicai) 19.89 mp
400 m: 1. Kirani James (grenadai) 44.65 mp
800 m: 1. Nick Symmonds (amerikai) 1:43.67 p
magasugrás: 1. Bohdan Bogdarenko (ukrán) 2,38 m
diszkoszvetés: 1. Piort Malachowski (lengyel) 67,35 m

nők:
800 m: 1. Brenda Martinez (amerikai) 1:58.19 p
1500 m: 1. Mary Kuria (kenyai) 4:08.77 p
3000 m: 1. Shannon Rowbury (amerikai) 8:41.46 p
400 m gát: 1. Zuzana Hejnová (cseh) 53.07 mp
rúdugrás: 1. Yarisley Silva (kubai) 4,83 m
hármasugrás: 1. Jekatyerina Konyeva (orosz) 14,52 m

Ajánlott videó

Olvasói sztorik