Sport
risztov-eva(4)(960x640)(1).jpg (risztov éva, )

Drámai hajrában maradt alul Risztov

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2013. 07. 23. 12:49

A barcelonai úszó-világbajnokság negyedik napján rendezték az első olyan versenyszámot, ahol magyar éremesély volt. Olasz Anna meglepetésre 5. lett, míg Risztov a 9. helyen zárt. Tisztes helytállás egy rendkívül szoros versenyen! Most látszik csak igazán, mekkora siker volt a londoni arany! Íme a verseny „percről percre".

Risztov éva (risztov éva)
Risztov Éva az olimpián még „sötét ló” volt, most már esélyes
Fotó: AFP

Hosszútávúszásban 12 órakor kezdődött a női 10 km-es versenyszám, amelyben a magyar Risztov Éva és Olasz Anna is ott állt a rajtnál.

Utóbbi két napja már részt vett az 5 km-es versenyen, ahol a 17. helyezése után arra panaszkodott, hogy a vizet ugyan megtisztították, azonban így is rendkívül büdös volt. Abban csak reménykedni tudunk, hogy a versenyszám egyik esélyesét, Risztov Évát, a londoni olimpia aranyérmesét ez nem befolyásolja.

Az olimpián egy karcsapással Risztov után célba érkező amerikai Haley Andersont biztosan nem fogja zavarni mindez, ugyanis hazája válogatóján ezen a távon nem tudta kiharcolni az indulást (5 kilométeren igen, és ott ő nyert).

A 10 km-es versenyszám 51 indulója között ott tempózik ugyanakkor  a címvédő brit Keri-Anne Payne, aki 2011-ben és 2009-ben is megnyerte a számot, a pekingi olimpián pedig ezüstérmes volt. Risztovnak valószínűleg rá kell a leginkább figyelnie.

Risztov jelenleg egy cirka 15 fős közvetlen élboly elején tempózik. Azt a taktikát követi, amit az olimpián, azaz nem taktikázik, élre állt és a saját iramában bízik. Az első körben vezet, 30:10.5 alatt úszta le az első 2600 métert.

Risztov talpát Payne és a spanyol Erika Garcia Villaecija kaparja felváltva a barcelonai kikötőben, Olasz Anna holtversenyben a 30. helyen állt egy kör után, 30.25.8-as idővel.

Risztov annak idején tanult az első versenyeiből. Gyurta Gergő, aki 18. lett a férfiak 10 kilométeres versenyén, tegnap arra panaszkodott, hogy az öbölben viszonylag szűk helyen van az U alakú pálya, ahol a fordulóknál össze-vissza verik egymást a versenyzők. No, Risztov ezt nem szereti, inkább 200 méterrel a második forduló előtt is egy testhosszal vezet.

Vannak vagy 20-an is ebben a közvetlen, „V” alakú élbolyban, amelynek az élén Risztov húzza a csíkot, 59:39-el fordult rá a második körre, ami azt jelenti, hogy gyorsította a tempót.. Még egy magyar, vagy inkább magyar származású versenyző úszik a mezőnyben, kanadai színekben Balázs Zsófia. Olasz Anna edzője elmondása szerint az a taktika, hogy a táv második felét nyomja meg versenyzője, így a Risztovhoz képest 20 másodperces hátránya és a 34. helye nem tűnik vészesnek.

1 óra 7 percnél Risztov a többiekkel ellentétben úgy gondolkodik, mint már Londonban is: alapesetben nem áll ki frissítőért, így nem veszít időt sem az ivással. Most sem állt ki. Jelenleg is tempózik az élen rendületlenül, reméljük ismét bírni fogja ezt az öngyilkos taktikát. Az ivás után már az olasz Grimaldi úszik Éva mögött, Payne jelenleg 3.

A harmadik kör fele táján a görög Kalliopi Arauzu, akik a 6. helyen fordult két kör után, megunta Risztov lábvizét és felzárkózott mellé. Figyelem, a férfiaknál görög győztes született!! Gondoljuk, ezt Éva is tudja…

Egyre nyúlik a mezőny, egyre hosszabb az a „V” betű. Arauzu belehúzott, átvette a vezetést, most Risztov „lábvizezik”. Cirka másfél testhosszal megúszott a görög. Risztov bekerült a darálóba két versenyző közé, a 2-4. helyen áll.

Arauzu nagyon bátor szökési kísérletet hajt végre, a 3. kör vége előtt nem sokkal már 3 testhossz az előnye.

Az utolsó körre fordulva is a görög vezet, mögötte az időközben észbe kapott Payne a 2., Éva csak a 9. helyen fordult. 2,4 kilométer van hátra. Egyre gyilkosabb az iram, Éva 6,9 másodperc hátránnyal bent a bolyban „issza a vizet” – ezt ő nem szereti…. Olasz Anna 9,3 másodperccel van lemaradva az elsőtől, a 16. Igencsak sűrű a mezőny, itt még bármi lehet.

Arauzu, Payne és Cunha, egy brazil lány úszik most egymás mellett. Risztov iszik, nem szokott… Ez nem jelent jót, vagy ki tudja, bízzunk abban, hogy ettől kap új erőre.

1:38-nál Olasz Anna viszont felzárkózott a 7-8 főre duzzadt vezető csapatba, megelőzte Risztovot. A brazil Cunha vezet épp, a „V” betűnek már nyoma sincs, lassan inkább egy elnyújtott amőbára hasonlít a mezőny képe. Risztov is ott van viszont! Csak az ivás miatt csúszott vissza rövid időre, és felzárkózott! Két magyar a közvetlen élmezőnyben!!

Counha másfél testhosszal vezet 1:48-nál, mögötte Risztov, a német Maurer és a másik brazil szorításában. „Ütik-vágják” Risztovot a szendvicsben, elképesztő, mi megy ott, a felvert víztől tán levegőt sem nagyon lehet kapni.

Az utolsó előtti bójánál járnak, Olasz a 7-8. helyen jön, ne feledjük, nemrég a balatonfüredi Európa Kupa versenyen csak pár másodperccel maradt le Risztovtól.

Counha és Okimoto, a két brazil egymás mellé ért és összezártak, mögöttük jönnek a mieink! Itt még bármi lehet. Már csak 7-8 perc van hátra, bízzunk a magyarok hajrájában!

Befordultak a célegyenesbe, amit itt azért 480 méter, úgyhogy még sok minden történhet. A két brazil kissé mintha növelné az előnyét. Mondjuk ezt az egy testhosszt az utolsó 50 méteren is le lehet dolgozni – feltéve, ha van erő!!

A két brazil azonban egyelőre nem akarja „leereszteni a horgonyt”, vezetnek továbbra is. Évát beszorították, a 3-5. helyen jön jelenleg.

Nem tud kibújni, nem tud kibújni egyelőre, vagy az erő hiányzik, vagy beszorult – ezt majd elmondja. 50 méterrel a vége előtt kettős brazil győzelem látszik.

Okimoto (BRA) – az 5 km ezüstérmese –, Counha (BRA), Maurer (GER) a végső sorrend. A 19 éves Olasz Anna élete első világbajnokságán az 5. helyen jön be. Risztov 4,4 másodperc hátránnyal a 9.-en.

Háááát, sajnos nem lett érem. Risztov nem bírta végigvinni ugyanazt a taktikát, ami Londonban sikerre vezette. Mondjuk egy olimpiai bajnoki cím után nehéz is, hiszen mindenki rá figyelt, őt akarta legyőzni, és csak a jó isten a megmondhatója, mit kapott ott a vízben…

Ennek ellenére az iszonyú hosszú, nehéz versenyen Olasz és Risztov is dicséretet érdemel! Olasz különösen, és mondjuk az is elgondolkodtató, hogy ő még tán előrébb is végezhetett volna egy hellyel, ha a célba csapó Counha nem zavarja. Ettől még nem fog ezen változtatni a zsűri…

Nyíltvízi úszó-világbajnokság, Barcelona, nők, 10 km, eredmény:

1. Okimoto (BRA) 1.58’19″2,
2. Cunha (BRA) 1.58’19″5,
3. Maurer (GER) 1.58’20″2

5. Olasz Anna

9. Risztov Éva

Cikkünket folyamatosan frissítjük!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.